Novák Katalin: komoly dolgokban szerényeknek kell lennünk

A Stipendium Peregrinum ösztöndíjak átadásán arról beszélt, a díj belépő a legjobbak közé a magyar diákok számára.

2023. augusztus 15., 16:34

Szerző:

A Stipendium Peregrinum belépőjegy a legjobbak közé, ugródeszka a nagyvilágba - mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az ösztöndíj okleveleinek átadásán a Sándor-palotában, Budapesten,

A köztársasági elnök, a program alapítója és fővédnöke elmondta: a 2019-ben indított Stipendium Peregrinum programra az elmúlt négy évben 579 fiatal pályázott, közülük 99-en nyerték el az ösztöndíjat, amelynek köszönhetően a világ legjobb egyetemein tanulhatnak.

A 2023/2024-es tanévet a programnak köszönhetően 26 új ösztöndíjas kezdheti meg, emellett további 44 folytatja tanulmányait 9 ország 31 egyetemén.

A köztársasági elnök emlékeztetett: négy éve született az elhatározás, hogy indítsanak olyan programot Magyarországon, amely valóban egyedülálló, és amely a legtehetségesebbeknek nyit kaput a nagyvilágba.

Az ösztöndíjprogram azt üzeni, hogy a magyaroknak helyük van a legjobbak között, de a magyar fiataloknak segíteni kell, és meg kell adni az esélyt arra, hogy megmutathassák tudásukat, megmérettethessék magukat a legjobbak között - mutatott rá Novák Katalin.

Az államfő kiemelte: ösztöndíjas bárki lehet, aki tehetséges és szorgalmas, jöhet jobb vagy szerényebb anyagi körülmények közül, kicsi településről, nagy vagy kicsi családból, lehet sportoló, művész, tudós.

A Stipendium Peregrinum ugródeszka a nagyvilágba, belépőjegy a legjobbak közé - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ez annyit jelent, hogy megnyílt egy ajtó, de a belépőkön múlik, hogy mit kezdenek a lehetőséggel.

„Az ajtót átlépve ti magatok is ácsolhatjátok az ugródeszkát a saját hazátoknak” – fogalmazott Novák Katalin, kiemelve: az ösztöndíjasok is segítséget nyújthatnak az újonnan belépők számára.

A köztársasági elnök azt mondta: szerénynek kell lenni, amikor valóban komoly dolgokról van szó, de önbizalommal telten kell megmutatni, hogy a magyaroknak helyük van a legjobbak között.

(Kiemelt kép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a Stipendium Peregrinum ösztöndíjak átadásán a Sándor-palotában 2023. augusztus 15-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)