Nincs nagy közös ellenzéki lista, csak az MSZP és a Párbeszéd indul együtt az EP-választáson
„Megteremtettük az egységet a Parlamentben, az utcán, nincs más hátra, mint előre, teremtsük meg az egységet az idei választásokra is. Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!" – ezt még Tóth Bertalan szocialista elnök mondta a rabszolgatörvény elleni tüntetések egyikén. A háttérben meg is indultak bizonyos egyeztetések, és volt olyan pillanat, amikor egyáltalán nem látszott megvalósíthatatlannak a szorosabb együttműködés. A nagy ellenzéki közös EP-lista ötlete azonban hamar elporladt, miután a Momentum és a Jobbik is bejelentette: önállóan indulnak a májusi választáson.

Azóta megjelent a Medián kapcsolódó kutatása is, amely azt támasztotta alá, hogy nem feltétlenül éri meg a teljes ellenzéknek, ha egyetlen nagy közös listán indulnak. Ennek ellenére egészen az elmúlt napokig voltak olyan ellenzéki kezdeményezések, hogy mégiscsak létrehozzanak kisebb közös listákat a szavazatmaximalizálás érdekében. Az LMP és a Jobbik közeledése például meglehetősen látványos volt, Keresztes László Lóránd LMP-társelnök például a Jobbik kongresszusán is kiemelt vendégként vett részt. Ugyanakkor – ahogy azt a 168 Óra is megírta – az Európai Zöldek frakcióvezetője közölte: ha az LMP tovább közeledik a Jobbikhoz, kizárják őket a képviselőcsoportból. Erre reagálva nyilatkozta Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő az ATV-ben, hogy az LMP „nyugodtan maradjon” a zöldek csoportjában, pártja önálló listával akar elindulni májusban.
Hosszas és hullámzó egyeztetés volt az MSZP és a Demokratikus Koalíció különböző szintű vezetői között is. A DK helyzete meglehetősen nehéz, mert a nagy ellenzéki „összeborulást” látványosan követeli saját, radikálisan Orbán-ellenes bázisa, ráadásul sokan meglepetésnek tartanák, ha a DK meg tudná ismételni öt évvel ezelőtti jó szereplését, amelynek következtében két EP-képviselői helyet szerzett. A 168 Óra értesülései szerint mindezek ellenére a DK a héten meghozta döntését: nem közösködnek az MSZP-Párbeszéddel.
Az MSZP választmánya ma délután fogadja el az elnökség által előterjesztett listát, amelyet végül a Frans Timmermans európai bizottsági alelnök vendégszereplésével megtartandó szombati kongresszus hagy jóvá. A Párbeszéd egy héttel később tartja hasonló politikai gyűlését, ahol szintén döntenek saját rangsorukról. Nagy meglepetés egyik eseményen sem várható: a Párbeszédnél bizonyosan Jávor Benedek lesz az első számú EP-képviselő, köszönhetően annak, hogy jelenleg is az Európai Parlament tagja, a paksi beruházás és az Elios-ügy kapcsán pedig érdemi eredményeket tudott felmutatni. Az MSZP-nél sem okozhat különösebb meglepetést, ha a névsort Ujhelyi István vezeti, aki a Párbeszéd számára is elfogadható személy. A szintén aktív szocialista EP-képviselő az elmúlt években nem csak a turisztikai szakpolitikában mutatott komoly eredményeket (az általa mentorált Interrail-bérletprogram kapcsán az év képviselőjének választották tavaly), de látványosan kiállt az Orbán-kormány ellen, a Sargentini-jelentés kapcsán például a fideszes propaganda célkeresztjébe is került.
A korábban több helyen is megjelent információk szerint Ujhelyit a másik jelenlegi szocialista EP-képviselő, a szintén sikeres, „Okosfalvak” névre hallgató programot felmutató Szanyi Tibor követheti, míg a harmadik helyen egy új név, Tüttő Katáé állhat. Tüttőt elsősorban a fővárosi politikából lehet ismerni (tizenkét éven át volt a Fővárosi Közgyűlés tagja, jelenleg XII. kerületi önkormányzati képviselő), de igen aktív az európai politikában is az Unió Régiók Bizottságának magyar képviselőjeként. Tüttő harmadik helye azonban valójában a negyediket jelentheti majd, miután az együttműködő pártok összefésülik a két névsort, és a Párbeszéd képviselője – szinte bizonyosan Jávor Benedek – kapja majd a közös lista harmadik helyét. Az MSZP listáján az eddig nyilvánosságra került információk szerint helyet kaphat még Gurmai Zita, Harangozó Gábor, Bárány Balázs, s felmerült Kovács László és Andor László volt uniós biztosok neve is. A Párbeszéd esetében, úgy tudjuk, Dorosz Dávid és V. Naszályi Márta neve forog még képviselő-jelöltként.