Nézőpont kérdése

„Csak abban a statisztikában bízom, amelyet magam hamisítok!” – járta a mondás évtizedeken át a közgázon, és valóban sok múlik a módszeren. Mert például hová kell sorolni, ha a külföldi lapok komoly budapesti forrásokra hivatkozva azt jelentik, hogy Matolcsy György lesz a jegybank új vezetője, de mindjárt azt is hozzáteszik, hogy az értesülés hatására azonnal 3 százalékot esett a forint árfolyama? Vagy mi a helyzet akkor, amikor a külhoni sajtó elismeri: a magyar kormány kitart első számú gazdaságpolitikai célja mellett, és nem engedi elfutni a költségvetési hiányt, ám ennek érdekében államosította a magánnyugdíjpénztárak vagyonát, különadókat vetett ki, és ezzel hazavágta a növekedés alapjait?

Antal Zsolt, a Médiaműhely vezetője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont igazgatója azt mondja, ők mindig az alapinformációt értékelik, de ha kétség merül fel, akkor elkerülhetetlenül fölértékelődik a szubjektum, vagyis annak a munkatársnak a személyes véleménye, aki az osztályozást végzi. Akár a közvélemény-kutatásoknál. Így alakult tavaly, hogy a Magyarországgal foglalkozó írások 46,5 százalékát negatívnak, 47,7 százalékát pedig semlegesnek minősítették. Szerintük a tendencia javuló, a második félévre a Magyarország-kép mindenképpen konszolidálódott, bár a Safarov-ügy, a baltás gyilkos átadása sajnálatos módon belezavart az imázsba.

Apró gond, hogy a szóban forgó jelentések, tudósítások döntő részét a magyar publikum nem ismerheti, mert nem jelennek meg a közszolgálati médiában. Gyors példa: a minap a világ egyik vezető lapja, a Neue Zürcher Zeitung egész oldalt közölt a magyar sajtó állapotáról. A terjedelem meglehetősen szokatlan, a cím árulkodó: „Újságírók félhosszú pórázon.” Egy kattintás az MTI, az MR, az MTV és a Duna TV honlapjára – nulla találat. Pedig biztosan lennének, akiket érdekel idehaza, hogy miként látnak bennünket külföldről. Régi reflex: amiről nem beszélünk, az nincs.

Hogy egy ilyen fontos és ritka anyag miként kerülhette el a köztévék és a rádió figyelmét, arra a kérdésre Kumin Ferenccel, a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkárral együtt immár hárman teszik fel a kezüket: ez nem az ő asztaluk, tessék a szerkesztőségeknél érdeklődni. Kumin ezzel együtt úgy látja, hogy az emberei nem dolgoznak hiába: az idelátogató újságírók egyre felkészültebbek, a kormánynak sikerül megfelelő információkkal segíteni őket, hogy egyre kevesebb tárgyi tévedés csússzon be náluk. Példaként említi a konzervatív amerikai hetilap, a The Weekly Standard újságíróját, aki a múlt októberben alaposan körbenézett Magyarországon, még Orbán Viktorral is találkozott, majd utána megalkotta cikkét. Amelyet újraolvasva az a benyomás támad, hogy igazából csupán szó szerint továbbadta a hallottakat. Mást ugyanis nem találni benne, csak a hivatalos orbáni víziót. Mindenesetre a helyettes államtitkár szerint a cikk vízválasztó volt, mert utána „áttörést tapasztalt” a tengerentúli sajtóban. Ami alighanem a pozitív hangvételű írások számának megduplázódását jelentette, miután decemberben maga az államtitkár tájékoztatta a szintén erősen jobboldali The Washington Timest a nagy víz túlsó partján, hogy a magyar vezetésnek mindennap meg kell harcolnia az igencsak kritikus médiával. Szerinte a magyar riporterek liberálisok, egyoldalú cikkeket gyártanak a Fideszről, illetve a miniszterelnökről, és a külföldi tudósítók azután ezeket az anyagokat, téveszméket olvassák, és csak terjesztik tovább.

Ez a mantra a Médiaműhely bemutatkozásán is előkerült. Kumin szerint ott tartunk, hogy a sajtót fegyverként használják a politikai versenyben. Sajnálatosnak nevezte, hogy ezt a eszközt a másik oldal hatásosabban forgatja, részben jobb kapcsolatrendszere révén. Ráadásul kialakult a visszaforgatás technikája, azaz a sugalmazott cikkek idehaza megkérdőjelezhetetlen támaszként szolgálnak a politikai vitákban. Amivel kapcsolatban az első kérdés: a Fidesz a legerősebb strasbourg-i parlamenti frakció, az Európai Néppárt tagjaként legalább az elmúlt három évben miért nem tudott hasonló kapcsolati hálót kiépíteni, mint a ballib ellenzék? (Már ha igaznak vehetjük a kiirthatatlan összeesküvés-elméletet.) Azonkívül, ha nincs jobb ötlete, miért nem kér tanácsot az ellenféltől, miként kell ezt csinálni, mert utóbbi a jelek szerint már annyira tökélyre fejlesztette a módszert, hogy ezek szerint megnyert magának olyan tekintélyes és jól bejáratott konzervatív lapokat, mint a The Washington Post, a The Times, az NZZ, a Frankfurter Allgemeine vagy a Die Welt. Úgy értve: ha azt vesszük, miként tálalják azok a magyarországi fejleményeket.

Mindazonáltal az államtitkár lát reménysugarat a horizonton: irodája június óta fáradhatatlanul dolgozik. Naponta többször is angol nyelvű tájékoztatókat postáz az újságíróknak, csivitelnek a Twitteren, sőt még egy angol nyelvű blogon is igyekeznek megnyerni a tudósítókat az igaz ügynek. Például felvilágosítják a tudatlan sajtómunkásokat, hogy manapság a zsidóknak nincsen semmi félnivalójuk ezen az égtájon. Virágzik a zsidó kultúra és közösségi élet, remek éttermek és cukrászdák működnek az adott tárgykörben, és ezt a többi között már a Die Welt is felfedezte. No, akkor nézzük: a szóban forgó szeptemberi beszámoló azzal indít, hogy az Orbán-kormány igyekszik ugyan megszabadulni az antiszemitizmus vádjától, de közben tekintettel kell lennie saját választóira, akik közül sokan átállhatnak a szélsőjobbhoz. Így fennáll a veszélye, hogy a hatalom bagatellizálja a dolgot. Mellesleg azóta a német tudósító már több ízben is értésre adta: szerinte időközben rendkívül komolyra fordult a magyarországi helyzet. Merthogy például a zsidók összeírását sürgetni nem kicsit antiszemitizmus, hanem nagyon...

(Az írást teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)