Nemzeti gyásznap: Mészáros Lőrinc kimaradt egy harmincmilliárdos üzletből
A felcsúti nábob családi vállalkozása az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) harmincmilliárd forint keretösszegű, négy évre szóló megbízását szerette volna megcsípni Mészáros Lőrinc családi vállalkozása, a Mészáros és Mészáros Kft., de – szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik – nem, nem és nem a felcsúti polgármester érdekeltsége vitte el a gigantikus szerződést.

Az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent dokumentáció szerint az „Országos Vízügyi Főigazgatóság által lebonyolítandó egyes vízgazdálkodási tárgyú projektek keretében tervezett építési beruházások megvalósítására” kerestek vállalkozást. Az OVF kikötötte, hogy nem feltétlenül hívja le a teljes, harmincmilliárd forintos keretet, azonban legalább kilencszázmillió forintért rendel majd olyan munkálatokat, mint például mederkotrás, vízépítési terméskő beépítése vagy ár- és belvízvédelmi töltés építése, de akár lőszermentesítési feladatokról is gondoskodnia kell a nyertesnek.
A nyílt eljárásban szokatlanul sok, nyolc cég vagy konzorcium indul, közülük négyet hirdettek ki győztesként: a hajdúszoboszlói Aqua-General Kft.-t, a szolnoki Kötiviép'B Kft.-t, az osztrák hátterű Swietelsky Magyarország Kft.-t és a zalakarosi Szabadics Kft.-t. Némi meglepetésre nem nyert a Mészáros és Mészáros Kft., illetve az üzlettársa, Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. – a Magyar Vakond Kft.-vel alkotott konzorciuma – sem, írja a Magyar Nemzet.