Német járőrök a Ferihegyen

Huszonkét, német állampolgárságú utasbiztonsági ellenőr kezdi meg önálló szolgálatát a ferihegyi repülőtéren - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) az MTI-vel.

2009. december 24., 09:18

A huszonöt új ellenőr közül huszonketten sikeres vizsgát tettek december közepén, így ők önállóan járőrözhetnek, hárman azonban - mivel nem feleltek meg a követelményeknek - csak felügyelettel dolgozhatnak Ferihegyen - olvasható az RRI közleményében.

A ferihegyi légikikötőt üzemeltető Budapest Airport még novemberben jelezte az RRI-nek, hogy német ellenőröket akarnak alkalmazni, akik Németországban szerezték meg képzettségüket a közösségi jogszabályok előírásainak megfelelően. A honi szabályozás azonban egyelőre nem ismeri el a külföldön szerzett hasonló képzettséget, ezért a német ellenőrök Magyarországon is kötelesek vizsgát tenni, s addig csak vizsgázott ellenőrök mellett dolgozhatnak.

Kitértek arra is, hogy 2010 májusától az EU légiközlekedés védelmi szabályozásainak megfelelő - az EU bármely országában szerzett - védelmi képzettséget minden tagállamban kötelesek majd figyelembe venni, így nem lesz szükség újabb tagállami vizsgáztatásra – írta az MTI.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.