Nem vicc: egy fura üzleti manőver miatt ma a Ferencvárosé a világ legértékesebb futballvállalkozása
Sikerült egy olyan ügylettel tőkét emelni a Fradi labdarúgócsapatát fenntartó Ferencvárosi Labdarúgó Zrt.-ben, amely több mint 3000 milliárd forintra értékelte fel a vállalatot. Ez alapján a társaság Magyarország második legértékesebb cége, a sportban pedig az egész világon nincs párja - írta a G7 gazdasági hírportál.
A cégiratok szerint a vállalat közgyűlése február közepén döntött arról, hogy két darab ezer forintos névértékű részvényt bocsát ki, és ezzel 20 007 000 forintra növeli a cég alaptőkéjét. A részvényeket lejegyző Ferencvárosi Torna Club azonban nem kétezer forintot fizetett a 0,01 százalékos tulajdonrészt megtestesítő papírokért, hanem 300 milliót. Azaz egy ezer forintos névértékű részvényt (amilyenből több mint húszezer van a cégnek) 150 millióért jegyeztek le.
Ezzel a tranzakcióval nagyjából 3001 milliárd forintra értékelték a Fradi labdarúgócsapatát.
Csak összehasonlításképpen: az ország legértékesebb cége, a tavaly közel 300 milliárd forintos nyereséget produkáló OTP piaci értéke durván 20 százalékkal magasabb ennél, a Mol azonban már 250 milliárddal kevesebbet ér, mint a Fradi a tőkeemelés alapján. A paksi atomerőműre kapott orosz hitelt meg tulajdonképpen egy az egyben ki lehetne fizetni a Fradival.

Talán ennél is szemléletesebb, hogy az ügylet magasabbra értékelte a magyar bajnokság éllovasát, mint amennyire a Manchester United, a Real Madrid és a Barcelona együttes értékét becsülte tavaly a KMPG. Sőt, a Fradi még a világ legértékesebb sportcsapatánál, a Dallas Cowboysnál is kétszer többet ér.
Egészen pontosan többet érne, ha a tőkeemelés piaci alapú tranzakció lett volna, de természetesen nem az volt.
A lépésre minden bizonnyal azért került sor, mert a Fradinak forrásbevonásra volt szüksége, vélhetően megszorultak. Mindenesetre egy labdarúgócsapat ilyen típusú finanszírozása több szempontból is aggályos lehet.
Az FTC Labdarúgó Zrt. legnagyobb tulajdonosa a részvényeket most is aranyáron lejegyző FTC, amely viszont jelentős részben állami támogatásokból működik. Így a túlárazott részvényvásárlás egy amúgy is közpénzzel tömött focicsapat közvetett állami támogatásaként is értelmezhető. Ezt pedig – amellett, hogy rossz az optikája – az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sem szereti.