Nem valószínű, hogy Orbán új névvel állna elő

Kicsi az esélye annak, hogy Orbán Viktor váratlant húz, a kormánypárti képviselők ezért továbbra is arra számítanak, hogy Matolcsy György kerül a jegybank, Varga Mihály pedig a gazdasági minisztérium élére. A képviselők Varga kinevezésében a legbiztosabbak, aki diplomáciai körökben állítólag már jelezte, hogy új posztot kap, írja az .

2013. február 28., 13:28

Matolcsy György jegybankelnöki, illetve Varga Mihály gazdasági miniszteri kinevezésére számítanak az Index által megkérdezett kormánypárti politikusok. A képviselők szerint nem valószínű, hogy Orbán Viktor kormányfő váratlan névvel állna elő pénteken. Az egyik fideszes képviselő szerint mindössze 30 százalék az esélye annak, hogy a kormányfő meglepetést fog okozni, de a kérdésről hivatalos fórumokon nem volt szó, így csak találgatni tudtak.

Több kormánypárti képviselő is azt mondta a lapnak, hogy az elmúlt hetekben a folyosói beszélgetéseken újabb nevek nem merültek fel, ezért nem számítanak váratlan bejelentésre. A források ugyanakkor nagyobb magabiztossággal beszéltek Varga gazdasági miniszteri kinevezéséről, mint Matolcsy jegybankelnökségéről. Ezt azzal indokolták, hogy Varga Mihály már a diplomáciai tárgyalásain is jelezte, a közeljövőben új posztot fog kapni.