Nem vacakolnak: hamarosan Tiborcz-közeli cégen fut keresztül az összes közbeszerzés
Hamarosan egyetlen cég informatikai rendszerén fog átfutni valamennyi állami és önkormányzati közbeszerzés összes irata. Ennek a cégnek, a NEKSZT Kft.-nek az élén pedig egy Tiborcz István üzleti köreiből érkezett ember áll – írja a HVG. A személyektől függetlenül már önmagában az is aggályos, hogy monopolizálják a közbeszerzési eljárásokat. Így ugyanis egy jól behatárolható kör láthatja elsőként az ajánlatokat, ráadásul semmi garancia nincs arra sem, hogy olcsóbbá válhatnak az eljárások.
Lázár János november elején jelölte ki a NEKSZT-et az elektronikus közbeszerzés kizárólagos üzemeltetőjének, miután az állam még a nyáron úgy döntött, hogy megveszi a cég jogelődjét. A vállalat élére Csányi Istvánt ültették, akit tavaly Lázár javaslatára a közbeszerzéseket felügyelő helyettes államtitkárnak neveztek ki. Előtte az állami és önkormányzati szereplőktől tanácsadásért milliárdokat bezsebelő Ész-Ker nevű cég szakmai irányítója volt. Ennek meghatározó tulajdonosa Kárpáti Péter, aki több ponton is kötődik a miniszterelnök vejéhez.

Lázárt nemrég egy kávézóban fotózták le Tiborcz Istvánnal. A miniszter szerint ez egy magántalálkozó volt, azért találkoztak, mert a parlamentben a jobbikos Szilágyi György Tiborcz gazdasági érdekeltségeivel kapcsolatban kérdezte őt, és úgy gondolta, megkérdezi akkor már az érintettet. Mindenesetre a találkozó után nem sokkal adott be egy módosító javaslatot, amivel januárról áprilisra tolná ki a teljes körű elektronikus ügyintézés bevezetésének határidejét.