Nem lesz, aki kimentse a fulladozókat a Balatonból, de Pintér Sándor szerint minden rendben van
Balatonkenesén elfogytak a szolgálatot teljesítő vízirendőrök, a balatoni vízirendészethez pedig a nyárra a Dráváról is érkezett munkatárs – írja a forrásaira hivatkozva a Népszava.
Fotó: Népszabadság-archív/ Kocsis Zoltán
A lap cikke emlékeztet, hogy tíz éve nem fulladt bele olyan sok ember a Balatonba, mint most, a 15 haláleset miatt pedig nemrég Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult a kérdéseivel. Pintér első válaszából az derült ki, hogy A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságon a rendszeresített státuszok száma 80, amelyből 2016. január 1-jén 64, míg 2017. július 1-jén 58 volt betöltve, ami után Kepli azt firtatta,
- hány vízirendőr teljesít szolgálatot képesítés nélkül,
- miért menekülnek el a Somogy megyei Rendőr-főkapitányságról,
- és mi a létszámhiány oka Balatonkenesén a vízirendészeten.
A Népszava úgy tudja, hogy az utóbbi időben többen hagyták ott a balatoni vízirendészetet, mint ahány új munkatárs jelentkezett, az ő kiképzésük ráadásul hosszú folyamat, amihez képest Pintér azt hangsúlyozta, a rendőrség az idén is kellő számban ügyel a fürdőzők biztonságára, korábbi válaszával ellentétben legalábbis a belügyminiszter azt állítja, hogy téves az az információ, miszerint drasztikusan csökkent volna a képzett és tapasztalt vízirendészeti rendőrök létszáma. Balatonkenesén az őrs vízirendőreit szolgálati helyük, a kisúszómű felújítása miatt helyezték át Balatonfüredre, illetve Siófokra – fűzte hozzá a tárcavezető. A Népszava ennek kapcsán jegyzi meg, hogy az információja szerint a a nyárra a Dráváról is érkezett munkatárs a balatoni vízirendészethez.