Nem kevesebb, mint 24,8 milliárd forintos tiszta nyereséget ért el az egyik Mészáros Lőrinc körébe tartozó cég

Az egyik.

2019. április 9., 21:24

Szerző:

Piaczárás után közzétette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján 2018. évi konszolidált éves jelentését a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt - írta az Index.

A vállalatcsoport 54,1 milliárd forintos működési bevétel mellett 24,8 milliárd forint adózott eredményt, azaz nyereséget ért el.

Az Opusnál tavaly zajló tőkeemelésnek köszönhetően a társaság saját tőkéje egy év alatt tizennyolcszorosára, 280 milliárd forint fölé nőtt.

A napokban Mészáros másik tőzsdei óriáscégének eredményei is kijöttek, a Konzum 28,2 milliárdos nettó árbevétel mellett 6 milliárd forintos nyereséget ért el. Kedden pedig bejelentették a két tőzsdei óriáscég, vagyis a Konzum és az Opus összeolvadásának részleteit is.

08:17

A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.

Fokozatosan kelet felé vonul a hidegfront, amely esőt, záporokat és helyenként zivatarokat is hoz magával. Bár kedden már  napsütésesebb időjárásra számíthatunk, a szél sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik, és a hőmérséklet is változékonyan alakul.