Nem engedik el Bogi kezét

– Itt az ideje, hogy megedd a kalapodat, Benedek! – fordul kamasz fiához Lukácsi Krisztina, és egy marcipánból készült kalapot nyújt át neki. Benedek ugyanis korábban azt találta mondani: megeszi a kalapját, ha az édesanyjának sikerül elintéznie, hogy az úgynevezett Horváth Bogi-segélykoncerten fellépjen kedvenc együttese, a Lóci játszik zenekar. És az anyuka elintézte. Ezt is.

Merthogy a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium szülői választmányának elnöke a közelmúltban már a második olyan rendezvényt hozta tető alá, amelynek teljes bevételét Horváth Bogi családja kapta. Nagy szükségük is van a segítségre.

Horváth Bogi tavaly a hatosztályos gimnázium nyolcadik A osztályába járt. Áprilisban az egyik angolórán éppen felelt, amikor rosszul lett és összeesett. Leállt a szíve. Amíg a mentők kiérkeztek, a tanároknak sikerült újraéleszteniük Bogit, de a lány agya hosszú percekig nem jutott oxigénhez, ami visszafordíthatatlan károsodást okozott. Bogi hetekig kómában feküdt, amikor végre felébredt, kiderült, hogy elveszítette a látását, nem tud felkelni az ágyból, nem érteni a beszédét. Az állapota az elmúlt másfél évben alig javult, ágyhoz van kötve. Állandó gondozásra-felügyeletre szorul.

A Horváth családnak Bogi az egyetlen gyermeke. Az édesapa már két éve munkanélküli, az édesanyának pedig éppen Bogi miatt kellett otthagynia a munkahelyét, mert nem tudnak ápolót fogadni, az egész napos gondozás árát képtelenek kigazdálkodni. Egy ötven négyzetméteres lakótelepi lakásban élnek, ahol olyan szűk a folyosó, hogy nem fér el a lány kerekesszéke. De ha kijutnának is a lakásból, az utcára már nem tudnának lemenni, mert a ház kapujától a liftig meredek lépcső vezet.

– Bogi korábbi osztályfőnöke keresett meg, hogy a szülők tudnának-e valamiképp segíteni a családnak – mondja Lukácsi Krisztina. – Elmentem Horváthékhoz, és megdöbbentem azon, amit láttam. Bogi állapota és a család élethelyzete sokkolt. Pedig edzett vagyok, egy szociális szolgálatnál dolgozom adminisztrátorként. Egy percig sem volt kérdés, hogy segíteni kell nekik. A legfontosabb, hogy minél előbb el tudjanak költözni egy olyan akadálymentesített lakásba vagy házba, ahol Bogival együtt ki tudnak jutni a szabadba.

És Lukácsi Krisztina nekilendült. Úgy gondolta, olyan rendezvényt kellene szervezni a szülők, a tanárok és a diákok közreműködésével, amelynek bevételét odaadhatják Horváthéknak. Először a múlt tanév végén tartottak egy juniálist – itt koncertekkel, játékos versenyekkel, közös főzéssel, tombolával várták a vendégeket –, a támogatói jegyek vásárlásával is kifejezhették szolidaritásukat a résztvevők. Ezen az eseményen – a mentőszolgálat segítségével – egy speciális kerekesszékben ülve Bogi is megjelent, szülei szerint rendkívül élvezte a felé áradó szeretetet.

– Az orvosok szerint a lányunk nem képes kommunikálni, de ez nem igaz – mondja az édesapa, Horváth Ernő. – Mi értjük, hogy mit szeretne, és ő is rea­­gál ránk. Tudjuk, a juniális boldoggá tette.

Lukácsi Krisztina, a segélykoncert szervezője Fotók: Fekete István

Az összegyűlt pénz azonban nem volt elég ahhoz, hogy a Horváth családnak összejöjjön a lakáscserére való. Ezért a szülők, a tanárok és a diákok Luká­­csi Krisztina vezetésével novemberre is meghirdettek egy segélykoncertet a nagy­­tétényi Cziffra György Kulturális Központba. A kezdés előtt, miközben a szervezők a szendvicseket készítették, megkérdeztük a „főszülőt”, mennyi időt, munkát kell fektetni egy ilyen rendezvény megszervezésébe.

– Nem készítek ilyen kimutatást – feleli Lukácsi Krisztina. – Mindenhol azt hallani, mennyire közömbösek egymással az emberek, én viszont rendre azt tapasztalom, mindig akadnak, akik képesek összefogni egy cél érdekében, és együtt hegyeket vagyunk képesek megmozdítani. Nézzen körül, itt minden adományból van: ingyen kaptuk meg erre az estére a kulturális központot, ingyen nyomták ki a plakátokat, a fellépők – köztük a Lóci játszik, Szeder, Hevesi Tamás, a Gördülő tánccsoport és a többiek – lemondtak a gázsijukról, a környékbeli vállalkozók ajánlották fel a szendvicsalapanyagokat, az üdítőket, sőt a welcome drinkhez való bort is. Laár Andrást és Bródy Jánost is hívtuk, ők ugyan nem tudtak eljönni, de Laár felajánlotta árverésre a karóráját, Bródy pedig örömmel járult hozzá, hogy az iskolai énekkar feldolgozza az egyik dalát.

Lukácsi Krisztina sem időmilliomos. Négy gyermeket nevel, nyolctól fél ötig a munkahelyén dolgozik, nem sok ideje marad az önként vállalt közösségi szolgálatra. Valahogy mégis belefér.

– Egy csepp energiát sem vesz el egy ilyen rendezvény megszervezése – bizonygatja. – Aki padlóra került, annak segíteni kell felállni, ilyen egyszerű. Nem érdekel, ha ez ma nem divat, mert szerintem ez az élet helyes útja. Az egyetlen út.

Azt, hogy Horváthék padlóra kerültek, az édesapa is elismeri. A nagytétényi segélykoncertre egyedül érkezik, Bogi nincs olyan állapotban, hogy ezúttal elhozhassa, az édesanyának pedig mellette kellett maradnia.

– Börtönben élünk másfél éve – mondja a most 61 éves édesapa, aki korábban mozgalmas életet élt, hiszen évtizedeken át fotóriporterként dolgozott. Nála húsz évvel fiatalabb felesége a fotósasszisztensi munkáját adta fel, hogy férjével együtt folyamatosan Bogi mellett lehessen. – A lányunknál hároméves korában diagnosztizálták az úgynevezett Marfan-szindrómát. Ez genetikai eredetű betegség, ami elsősorban a kötőszövetek laza szerveződését jelenti, a leglátványosabb tünete pedig az extrém testmagasság és a hosszú végtagok. Bogi folyamatos orvosi kontroll alatt állt, de semmilyen előjele nem volt annak, hogy váratlanul súlyos agykárosodás érheti. Arra, hogy az életünk egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik, nem voltunk felkészülve.

Horváth Ernő szerint az orvosok túl könnyen lemondtak Bogiról. Hiába tért vissza ugyanis a kómából, a szakemberek sietve közölték a szülőkkel: a lányuk nem rehabilitálható. És kommunikálni sem tudnak majd vele.

– Bogi nem lát, de mindent megért – állítja az édesapa. – Szívesen hallgat zenét és filmeket. Ha mi nem értjük, mit akar mondani, akkor hangonként végigmegyünk az ábécén. Kérdezgetjük, milyen betű jön a szóban: mássalhangzó-magánhangzó? Hosszú-rövid? Ha igen a válasz, akkor felemeli a jobb kezét, ha nem, akkor nem emeli. Sajnos a bal kezét nem tudja mozgatni. Mindig kitaláljuk, mit akar közölni.

Nem csak a családot érte váratlanul, ami Bogival történt. A kamaszlány legjobb barátnőjét is nagyon megviselte. Eleinte még feljárt az ágyban fekvő Bogihoz, de akkor is inkább csak sírdogált. Képtelen volt feldolgozni a történteket, idővel el is maradt. Osztálytársai közül néhányan azért még ma is felugranak olykor beszélgetni. Valójában mesélni – elmondják, mi is történt a suliban, ki kivel jött össze, milyen „disznóságot” követett el egy-egy rettegett tanár. Hogy Bogi felfog-e valamit az egészből, nem tudják. A szülők barátai viszont szép lassan elmaradtak. Az apa megérti őket, hiszen a barátság alapja a közös cselekvés, de ők mostanra teljesen bezárkóztak, az életük csak a lányukról szól.

Horváth Ernő nem tagadja, megfordult már a fejében, hogy talán mindenkinek jobb lett volna, ha azon az áprilisi napon nem élesztik újra Bogit. Akkor senkinek nem kellett volna átélnie az elmúlt másfél év szenvedéseit. Aztán arra jutott, fölösleges ezen rágódni:

Az édesapát meghatja a közösség támogatása

– Igaz, hogy elveszítettük a szabadságunkat, hogy valódi élet helyett csak létezünk, de valami mégsem változott. A szeretet megmaradt. Akármi történt is, továbbra is szeretjük Bogit, és érezzük, ő is minket.

Bogi teljes felépülésében már ők sem hisznek. Hogy miben igen?

– A lehető legkomfortosabbá kell tennünk számára azt az életet, amit így képes élni. Ami borzasztó sok pénzbe kerül, miközben havi 150 ezerből kell kijönnünk. Ha sikerül a lakáscsere, Bogi naponta kiszabadulhatna börtönéből. Ezért felbecsülhetetlen az a segítség, amit a gimnáziumtól kapunk. Többször is megpróbáltam már méltó módon kifejezni, mit is jelent számunkra egy ilyen rendezvény, de nem sikerült igazán. Elfogytak a szavak.

Horváth Ernő felnyitja a laptopját. A fotók között keresgél, rákattint az egyikre. Bogiról készült, nem sokkal a tragédia előtt. A kamaszlány egy plakát előtt áll, játékosan tisztelegve pózol a kamerának. Nyakában távcső, nagy barna szemeiben vidámság. A képen nem látszik, milyen magasra nőtt a be­­tegsége miatt; 190 centire. Értelmes, önálló lány volt, meséli az édesapa. Pszichológusnak készült. Imádta Londont, egyszer szeretett volna eljutni oda. Nem tanulni, csak kirándulni, felfedezni a várost. Rajongott a filmekért, szaklapokat is olvasott. Benedict Cumberbatch volt a kedvenc színésze. Más zenét hallgatott, mint a kortársai, odavolt például a Deep Purple-ért. De azért akadtak olyan kedvencei is, akik ma népszerűek, a Tankcsapdát például nagyon szerette.

Horváth Ernő elhallgat egy pilla­natra.

– Illetve nagyon szereti.

Második élet

A Horváth családnak nagyon sok mindenre lenne szüksége ahhoz, hogy az ágyhoz kötött Bogi életét minél komfortosabbá tehessék. Első körben például egy speciális ágyat, valamint egy térdmozgató gépet kellene beszerezniük. Mivel ez adományok nélkül megoldhatatlan feladat lenne a családnak, ezért létrehozták a Második Élet Alapítványt. Aki segíteni akar és tud, az alapítvány számlájára – száma: 11702012-21170926 – küldhet adományt.