Nem ártatlan arkangyal
A magyarországi állami holokauszt megemlékezések bojkottjával fenyegetőznek a zsidó közösségek. Magyarország náci időszakban játszott szerepéhez Orbán csak ímmel-ámmal keresi az egyértelmű szavakat. A Magyarország 1944-es német megszállásának emlékére tervezett, sokat bírált emlékmű körül kialakult vitában most színvallásra kényszerül Orbán Viktor – írja Kathrin Lauer a Wiener Zeitung hasábjain.
A jobboldali, nacionalista kormányfőnek, aki eddig óvakodott attól, hogy egyértelmű véleményt mondjon Magyarország holokausztban játszott társ tettességéről, most választ kell adnia a magyarországi zsidó szervezeteknek. Ezek csúcsszerve, a Mazsihisz, amely hosszú időn keresztül törekedett jó kapcsolatokra Orbánnal, most eltökéltnek mutatkozik. Hogyha Orbán nem vonja vissza az emlékműre vonatkozó elképzelését, és további jelét adja a holokauszt relativizálásának, akkor a Mazsihisz bojkottálja a tervezett állami holokauszt-megemlékezéseket. Így döntött a Mazsihisz, és a Zsidó Világkongresszus (WJC) is csatlakozott ehhez az állásponthoz.
Magyarország, a megszemélyesített ártatlanság
Amit a Fidesz-kormány megbízásából Párkányi Raab Péter szobrász emlékmű-koncepcióként kitalált, az egy történelemhamisító giccs. Egy klasszikusan nyitott oszlopcsarnok boltívéből kiemelkedő német birodalmi sas megragadja Gábriel arkangyalt, amely Magyarországot szimbolizálja. Magyarországot, a megtestesült ártatlanságot. A történelmi előzmények ugyanakkor bonyolultak és ellentmondásosak. A Horthy Miklós kormányzó által autoriter módon vezetett és a náci Németországgal régóta szövetséges országban zsidóellenes törvények már jóval azelőtt is léteztek, hogy a nácik 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Úgyszintén már korábban is deportáltak zsidókat.
Jóllehet Horthy egy ideig megpróbálta megvédeni a zsidókat, főleg a budapestieket. De az is igaz, hogy 437 000 zsidó deportálása 1944 nyarán néhány hét- rekordidő- alatt ment végbe, ami lehetetlen lett volna a magyar hatóság tömeges és lelkes közreműködése nélkül. Ennek ellenére a jelenlegi kormány azt gondolja, hogy az emlékműnek a német bevonulás által „elvesztett szuverenitásra” kell emlékeztetnie. Erről Ungváry Krisztián történész azt írta, hogy: „A német megszállás nem béklyózta meg az ország lakosságát, hanem lehetővé tette, hogy az ország jobboldali elitje újraossza csaknem 800 000 ember (a javaiktól megfosztott zsidók – a szerk.) vagyonát”. Randolp L. Braham közismert holokausztkutató mellett Ungváry Krisztián egyike azon történészeknek, akik tiltakoztak a tervezett emlékmű ellen.
Mindeddig Orbán tartózkodott a holokauszttal kapcsolatos állásfoglalástól. Csak Áder János államelnök ismerte be Magyarország közös felelősségét. A holokauszt-emlékévben, amely az 1944-es tömeges deportálások kezdetére kíván emlékeztetni, „Sorsok Háza” néven emlékhelyet terveznek a Fidesz házi történésze, Schmidt Mária irányításával. Ezt kifejezetten a nácik által meggyilkolt gyermekek emlékének szánják, mert az ő ártatlanságukon nincs semmi „relativizálni való”, ahogyan ezt Lázár János, Orbán-kancelláriájának vezetője megfogalmazta. Arra Lázár alkalmasint nem gondolt, hogy ezzel közvetetten a felnőttek meggyilkolásának relativizálását sugalmazta. Már a „sorsok” fogalom is irritáló: egyetlen konkrét személy sem állna a náci gyilkosságok mögött, azok csupán egy ködbevesző égi hatalom által előidézett sorsszerűségek lettek volna?
A Mazsihisz most ennek a projektnek a leállítását, valamint a Veritas, a történelem kutatásával foglalkozó intézet igazgatójának, Szakály Sándornak a felmentését követeli. Szakály azzal a kijelentésével váltott ki döbbenetet, amely szerint 1941-ben a zsidók deportálása a náci Németország által megszállt Ukrajnába a magyar hatóságok „idegenrendészeti intézkedése” volt. A nácik 1941 augusztusának a végén 23 600 zsidót gyilkoltak le az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban. A legtöbbjüket Magyarországról deportálták oda „hontalanként”.
Szélsőjobboldali felvonulás
Eközben a magyarországi jobboldali radikálisok tovább masíroznak. A Budai Várban több százan emlékeztek meg a „becsület napjáról” – 1945. február 11-éről, amikor is a magyar és német csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet hadsereg által ostromlott Budapestről. A rendőrség ugyan az egész országban betiltotta ezt az évente megrendezésre kerülő, fasiszta ünnepséget, s jelen is volt a budapesti Várban, de gyakorlatilag csak azért, hogy a neonácikat elválassza az antifasiszta ellentüntetőktől. Így aztán a „becsület napja” olajozottan lezajlott, előimádkozóként egy katolikus pappal.
Fordította: dr. Gonda László
További cikkeket olvashat Ausztriáról a
