Négymilliárdot kap a Balázs Péter vezette Szigligeti Színház felújításra az Orbán-kormánytól

2018. szeptember 21., 21:15

Szerző:

A szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítására csaknem 4 milliárd forintot fordít a kormány a következő években - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken.

Az Orbán-kormány felkérte Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy nyújtson költségvetési támogatást a beruházás megvalósításához Szolnok városának csaknem négymilliárd forint összegben. A felújításra 2019-ben egymilliárd, 2020-ban majdnem hárommilliárd forintot fordítanak.

Március 27-én közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága, hogy a többi között tervben van a Balázs Péter vezette szolnoki Szigligeti Színház felújítása is. Ennek előkészítéshez a kormány biztosította a szükséges 250 millió forintot, ebből az engedélyezési és kiviteli tervek elkészültek.