Négyéves gyerekét küldte lopni

Kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy nő és annak élettársa ellen, mert lopásra bírták rá az asszony négyéves gyermekét egy strandon – közölte a Zala Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

2017. január 26., 08:56

A büntetett előéletű nő a fiával, illetve a többszörös visszaesőnek számító élettársával tavaly júniusban a nagykanizsai strandon töltötte az idejét. Észrevették, hogy egy fiatal lány egy időre őrizetlenül hagyta a hátizsákját, amelyben benne voltak az igazolványai, a készpénze és a mobiltelefonja.

A nő és a férfi kifigyelte, hogy a holmira és benne az értékekre nem ügyel senki, ezért rábírták a közös nevelésük alatt álló fiút, hogy vegye magához a hátizsákot, és a női öltöző felé távozó anyjának adja át.

A nő és a férfi ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, valamint lopás vétsége miatt emelt vádat.

A zalai főügyészség közleménye kitért arra is, hogy kiskorú veszélyeztetésének bűntettét az követheti el, aki a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti. Súlyos kötelességszegésnek minősül, ha a kiskorút bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére bírják rá, annak büntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztés.