Napsütéssel köszönt be a hosszú hétvége

Az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, ugyanakkor előfordulhat záporeső, zivatar. 

2023. május 26., 17:19

Szerző:

Változatlanul a Brit-szigetek fölötti középponttal elhelyezkedő magasnyomás a fő mozgatórugó kontinensünk időjárásának alakításában, és a terület nagy részén sok a napsütés, száraz az idő. A Kárpát-medence szombat estig továbbra is a fentebb említett anticiklon délkeleti peremén helyezkedik el, folytatódik a napos, gomolyfelhős idő, ugyanakkor elszórtan záporok, zivatarok is kialakulnak. 

Az időnként erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett péntek délután és szombaton is az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk.

A Nyugat-Dunántúlon lesz a legkevesebb felhő, ott érdemi csapadék sem valószínű. Másutt reggelig elszórtan, nagyobb számban az ország középső részén záporokra, zivatarokra lehet számítani, amelyeket néhol felhőszakadás is kísérhet.

Szombat napközben már kevesebb zápor, zivatar várható – nagyobb eséllyel a déli, délnyugati tájakon, illetve délután a keleti, délkeleti határvidéken fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szél több helyen lesz élénk, a Nyugat-Dunántúlon, valamint szombaton szakkeleten erős is. Zivatarok környezetében főként péntek délután tmenetileg viharos lökések is lehetnek. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között várható.

(Kiemelt képünk: Tata, 2022. március 14. Szabadidejüket töltő természetkedvelő turisták a tatai Öreg-tó partján, az első tavaszi napsütéses napon. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)