Nagyon pedálozik a lengyeleknél a Fidesz

2017. március 23., 16:11

Miután Orbán Viktor a lengyel kormánypárt ellenében Donald Tuskra szavazott az Európa Tanács elnökválasztásán, hirtelen odalett a nagy barátság. A kormánypártiak haragja zúdult Orbánra, a március 15-i ünnepi turisták már nem hozzá jöttek, a lengyel külügyminiszter-helyettes lemondta budapesti útját.

Jarosław Kaczyński testvére és sógornője képénél a légi katasztrófa ötödik évfordulóján

Na a fővárosi Fidesz, annak is az elnöke, Kocsis Máté ebben a helyzetben jelentette be az MTI-nek, hogy szobrot állítanának Lech Kaczyński emlékére. A kezdeményezést a két ország kapcsolatának szoros összefonódásával indokolta, utalva a középkor uralkodóházainak alakulására, a Báthoryak és Rákócziak politikájára, az 1848–49-es szabadságharc hőseire és a világháborúk borzalmai elől menekülők kölcsönös megsegítésre.

Kocsis Máté szerint azért pont neki, mert „a magyar nemzet iránti barátsága révén mi, magyarok is hálával tartozunk munkásságáért”. Hogy miért pont most, nem egészen hét évvel a halála után jutott eszükbe, azt nem mondta.

A budapesti Fidesz a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi a szoborállítást, amelyet Tarlós István főpolgármester is támogat.

Lech Kaczyński Lengyelország elnöke volt. 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett vesztette életét, amikor az őt, a hitvesét, továbbá magas rangú lengyel katonai, politikai és egyházi vezetőket szállító elnöki különgép leszállás közben lezuhant. Ikertestvére, Jarosław a lengyel kormánypárt, a PiS elnöke, és bár ezen kívül semmilyen hivatalt nem visel, ő Lengyelország valódi irányítója.