Borzalom: a nagymama is végignézte a gyerek újraélesztését
A udvaron játszott a gyerek Tiszadadán, amikor leállt a szíve, a mentősök élesztették újra, nagymamája is végig kellett, hogy nézze a tragédiát.
Az iskolaudvaron, játék közben lett rosszul egy 12 éves gyermek Tiszadadán. Az ATV híre szerint a kisgyermeknek játék közben leállt a szíve. A helyi orvos és a tanárok kezdték meg a gyerek újraélesztését, Orosz Marianna, a gyerekek osztályfőnöke azt közölte a híradóval, az összeesés után azonnal meg lehetett állapítani, hogy nem lélegzik, ezért azonnal megkezdték az újraélesztést. Ezt végül a kiérkező mentősök vették át a tanároktól és a helyszínre siető helyi háziorvostól, így sikerült a gyermek állapotát stabilizálni.
Az orvos szerint az összeesést egy ritka, és eddig nem diagnosztizált szívbetegség okozta a fiúnál: „A gyereknek egy speciális szívbetegsége volt, amiről senki nem tudott, és ennek a talaján alakulhatott ki a kamrafibrilláció”, – mondta el minderről Laczkó László háziorvos.
A keringés végül több életmentő beavatkozás után állt helyre. Az újjáélesztést a gyermek helyszínre siető nagymamája is végig kellett, hogy nézze. A híróadónak ő azt mondta, már attól félt, hogy ott helyben veszíti el unokáját:
„(...) ne is mondjuk, mit éltünk át, már azt hittük, sosem jön vissza a kisfiú, ezt átélni borzasztó volt, azt üzenem minden szülőnek, vigyázzanak a gyerekükre” – mondta el ő.
(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: 168.hu | Merész Márton)