43 évesen elhunyt Nagy Szilvia, a Budapest Pride elnöke

2020. február 5., 07:19

Szerző:

Életének 43. évében elhunyt Nagy Szilvia, a Budapest Pride elnöke - közölte a szervezet a honlapján.

Nagy Szilvia 1977-ben született Miskolcon. Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Később az USA-ban szerzett közösségszervezői képesítést, és forgatta be az ott tanultakat a Pride-os munkájába. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője lett, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat alapítója, szervezője és DJ-je lett, amit a Baross utcai lakásában tartott házibulijai, majd a híres leszbikus törzselyen, az Eklektika kávézóban rendezett partik előztek meg.

2007-től volt a Budapest Pride szervezője, ahol először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke lett. Hozzá tartozott az Ösztrosokk leszbikus buli, majd a Budapest Pride Fesztivál vizuális megjelenése, arculata és honlapja tartozott hozzá. 2013-ban szervezőtársaival megírták a Budapest Pride manifesztóját, és lefektették az alapjait annak a feminista és antirasszista elveken alapuló, bázisdemokratikusan működő szervezetnek, amit ma is Budapest Pride-ként ismerünk.

Nagy Szilvia
Fotó: Nagy Szilvia/Facebook

2014-ben kampánykoordinátora volt a Magyar LMBT Szövetség szavazásra buzdító Szevasztok, Szavaztok? kampányának. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért elnyerte a Háttér-díjat, 2019-ben pedig a LIFT-díjat.

2016-ban diagnosztizálták rákkal. A 2019-es Budapest Pride Megnyitóján a nagyközönség előtt beszélt a betegségéről.