Music Hungary Szövetség: A kormány nem mentette meg a zeneipart

A zeneipari szereplőket összefogó szervezet szerint a kormány eddigi támogatása nagyon kevés volt, és azt is rosszul osztották el.

2021. április 19., 10:14

Szerző:

Közleményben reagált a Music Hungary Szövetség, a Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által felsorolt, a zenei szektort segítő intézkedésekre, amelyben leszögezték: a zeneipar nincs megmentve, és ahogy azt már korábban is jelezték, a sajtótájékoztatón felsorolt korábbi támogatások összegükben messze elégtelenek és sokszor rosszul irányozottak (tehát nem a zeneipari szereplőknek jutottak), vagy a zeneipari szereplők eleve igénybe sem vehették őket - írja a HVG.

A Raktárkoncertek 5 milliárdos költségvetésének jelentős része a hivatalosan szerződött technikai partnerhez került megvalósítási költségként, a bekerült zenekarokhoz, előadókhoz és stábjaikhoz már csak az összeg kisebb hányada jutott el. A 200 millió forintos, fesztiváloknak szánt pályázatnak eredetileg 700 millió forintos támogatási kerete volt, ám a kiírásnak sajnos olyan kevesen feleltek meg, hogy végül csak ennyi lett kiosztva – olvasható a Music Hungary közleményében.

A szövetség korábban már jelezte Varga Mihály pénzügyminiszternek, hogy a zenei szektorra kevéssé jellemző az állandó alkalmazotti munkaviszony, így a bértámogatással a legtöbb élőzenei vállalkozás nem tud élni. Emellett arra is rávilágítottak, hogy az újraindítási gyorskölcsön jogosultjairól a legtöbb élőzenei szektorban használt TEÁOR szám lemaradt. "A fenti támogatási formákból a valóban zeneiparba jutó összeg együtt együttesen is a töredéke annak, mint amelyekkel más szektorokat támogatott az állam, miközben az élőzenei piac visszaesése a legdrámaibb: 87 százalékkal csökkent a koncertek száma 2020-ban és a megvalósult rendezvények többsége is a járvány miatt a kis nézőszámú, alacsony jegyárú vagy ingyenes rendezvények közül került ki” - írták.

A szervezet felhívta a figyelmet, hogy az élőzenei szektornak azonnali, hatékony, jól célzott anyagi segítségre, tervezhetőségre és a kulturális áfa bevezetésére van szüksége ahhoz, hogy garantálni tudják annak újraindulását, megmaradását.

(Kiemelt képünk illusztráció: Keverőpult monitora a Budapest Bár zenekar koncertjén az M2 Petőfi TV Akusztik című adásának felvételén, az A38 koncerthajó színpadán. Fotó: MTVA | Zih Zsolt)