Közös polgármesterjelöltet indít a Momentum és az MSZP
Mindkét párt azt szeretné, ha Baja jelenlegi polgármestere folytatné eddigi munkáját.
Ugyanazt a polgármesterjelöltet támogatja a Momentum és az MSZP is Baján. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, és Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere közösen jelentették be egy Facebook videóban, hogy támogatják a regnáló polgármestert, a 2024-es önkormányzati választásokon. Az MSZP pedig közleményben jelezte, hogy támogatja Nyirati Klára indulását.
A Momentum elnöke arról beszélt, a holnap Magyarországát építik, és ennek megteremtéséhez a valódi helyi problémák fenntartható megoldására van szükség. Nyirati Klára azt mondta, hogy Magyarországon lehet az emberekkel együtt dolgozva, nem a politikai érdekeket, hanem a lakosság érdekei előtérbe helyezve politizálni.
Az MPSZ közleményében azt írja, hogy „Nyirati Klára méltó arra, hogy ismét elnyerje a választók bizalmát, hiszen számtalan figyelemreméltó eredményt ért el az eddigi hivatali ideje alatt”.
(Kiemelt kép forrása: Facebook)