Újra elnök lenne az MSZP-ben Mesterházy

2020. augusztus 18., 12:19

Szerző:

Szükségét látja egy progresszív, baloldali pártnak, és szeretné, ha az MSZP lenne az.

Közösségi oldalán jelentette be Mesterházy Attila, hogy elindul az MSZP társelnöki pozíciójáért. A politikus szerint szükség van egy olyan mozgalomra, ami reményt ad a munkásoknak, az alkalmazottaknak, a kisvállalkozóknak, a szegényeknek és a nyugdíjasoknak.

Mesterházy egyetért azzal, hogy a kormányváltás csak az ellenzéki pártok teljes összefogásával lehetséges, tehát közös listával, közös jelöltekkel, és közös miniszterelnök-jelölttel.

A Pesti Hírlap júniusban már megírta, hogy Mesterházy indulhat az MSZP elnöki posztjáért, a politikus bejelentésére azonban hétfő estig várni kellett.