MSZP: A kormány az iskolákban is nyisson tesztelőpontokat

A 17. kerületben szűrőprogramot hirdettek most hétvégére, még az óvodai és alsó tagozatos iskolai nyitás előtt – közölte a kerület szocialista alpolgármestere és a párt társelnöke.

2021. április 17., 13:37

Szerző:

Kerületi szűrési programot hirdetett Kőrös Péter XVIII. kerületi alpolgármester az iskolába és óvodába menő mintegy 7000 alsó tagozatos és óvodás gyermeknek, valamint 1600 oktatási dolgozónak – jelentették be a Kunhalmi Ágnessel, az MSZP társelnökével közösen tartott online sajtótájékoztatón.

A tájékoztatás szerint szombaton az A–K, míg vasárnap az L–Zs betűvel kezdődő vezetéknevűeket várják a kerület három tesztelési pontjára, a pestszentlőrinci és a pestszentimrei szakrendelőkbe, illetve a Havanna lakótelepi Kondor Béla sétányon lévő gyermekorvosi rendelőbe.

Kunhalmi Ágnes üdvözölte a kerületi önkormányzat kezdeményezését, azonban megjegyezte, hogy a tesztelés alapvetően a kormány feladata lenne. Mint mondta, a magyar társadalomban az átoltottság még nem tart ott, hogy kockázatmentes legyen az iskolák nyitása.

Kunhalmi Ágnes javasolta, hogy külföldi példára a kormány az iskolákban is nyisson tesztelőpontokat szakképzett személyzettel. Emellett az is szorgalmazta, hogy a tanórákat online is közvetítsék, hogy ne maradjanak le azok a gyermekek, akik például azért maradnak otthon, mert a családjuk túl kockázatosnak érzi iskolába küldeni őket.

Az MSZP-s politikus hangsúlyozta: a tesztelés önkéntes, a gyermekek teszteléséhez szülői jelenlét szükséges.

(Kiemelt kép: Mintát vesznek a pilisvörösvári szűrőbuszos tesztelésen 2020. december 11-én. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszai is segítik a koronavírus-gyanús esetek kiszűrését. Fotó: MTI | Szigetváry Zsolt)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.