Felerészben ingyenes uniós támogatásból újul meg Mór központja

Három, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (Top) elnyert pályázati támogatás révén több mint négymilliárd forintból újult meg a Fejér vármegyei Mór központja – közölte a helyi önkormányzat.

2024. január 13., 14:17

Szerző:

A város 2,257 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás és 43,5 millió forint magyar költségvetési támogatás segítségével valósította meg a városközpont integrált, fenntartható és zöld megújítását.

A projekt során négy épület elbontásával kompakt, egybefüggő, többfunkciós központi teret alakítottak ki zöld városközpontként, és a városháza eddig zárt udvarát is megnyitották korridorként a tér felé. Az egykor istállóként szolgáló műemléképület újjászületését követően közösségi és rendezvénytérként szolgálhatja a városlakókat, míg a 75 férőhelyes mélygarázs a belváros parkolási helyzetét javítja.

Az önkormányzat egy másik pályázaton elnyert 828,72 millió forintból építette meg az új vásárcsarnokot, amely szorosan kapcsolódik a városközponthoz. A fedett elárusítóhelyek mellett több kisebb üzlet is helyet kapott az épületben.

A harmadik projekt – 1,031 milliárd forintból – barnamezős területek rehabilitációját célozta: akadálymentesített üzlet- és irodahelyiségek jöttek létre, energiatakarékos közvilágítás és zöldkörnyezet kiépítése valósult meg, tovább javítva a belváros szolgáltató funkcióját.

(Kiemelt kép: Mór belvárosa. Forrás: Mór és környéke FB-oldal)