Ez a Momentum új rendszerváltási terve
Szerintük a történelem legnagyobb országrablását vitte véghez a kormány.
A Momentum úgy gondolja, hogy 2022 után kettős feladat vár rájuk. Ahogy fogalmaznak, mindenképpen felelősségre kell vonniuk a jelenlegi kormány korrupt politikusait és strómanjait, akik leépítették a magyar demokráciát, és multimilliárdosok lettek a magyar közpénzekből. Erre szerintük azért van szükség, mert a történelem legnagyobb országrablását vitték véghez.
A Momentum alkotmányjogászokkal, nemzetközi jogászokkal, közgazdászokkal közösen dolgozott ki egy tervet, ami az Új Rendszerváltás nevet kapta. Ez vázolja, hogy mit kell tenniük a kormányzás első 3, 30 és 300 napján. Úgy gondolják, hogy az első 3 kormányzási napjuk alatt kell az Orbán-kormány tagjait felelősségre vonni, mielőtt még eltűnnének az országból. Nem hagyják abba ezt a három nap elteltét követően sem.
A további napokban – ami még kitölti a 300 napnyi tervüket –, alkotmányba foglalnák, hogy csak két ciklust tölthet be egy miniszterelnök. Visszaadnák az önkormányzatoktól elvett forrást, a bankszektort felszabadítanák a NER uralma alól, a kaszinó-, kastély- és yachtadó bevezetésével visszaszerzett pénzekből pedig a rászorulókat segítenék.
(Kiemelt kép: Fekete-Győr András politikus, a Momentum Mozgalom elnöke interjút ad 2021. június 17-én. Fotó: Dimény András / 168.hu)