Végleges: több állami cég is eladhatóvá vált

Nem tiltja tovább a törvény, hogy az állam eladhassa a HungaroControl vagy a HM több cégét. 

2021. december 11., 09:31

Szerző:

Megjelent a módosító a HungaroControl eladásáról. A Fidesz szerint nem értékesíteni akarják a céget – írja a HVG szombati cikkében.

Megjelent az a bizottsági módosítási javaslat, amely alapján lehetségessé válik több állami cég eladása is – írta meg a 444 észrevételét. A listán többek között olya cégek szerepelnek, mint például:

  • a légiirányítást biztosító HungaroControl,
  • a HM több cége (HM Armcom Zrt., HM Currus Zrt., HM Arzenál Zrt.),
  •  illetve a Rába is, amelyben az előző társaságoktól eltérően nem 100 százalékos, hanem 50 százalék + 1 szavazatnyi részvénye van az államnak

– részletezi a HVG.

A cégek értékesítésére eddig nem volt lehetőség, ugyanis tiltotta a nemzeti vagyonról szóló törvény. A mostani módosítással azonban “lekerülnek a tiltólistáról a társaságok”.

Hiába azonban az új módosítás, a fideszes államtitkár, Fónagy János szerint

ez nem az eladhatóságot szolgálja, hanem az átszervezés lehetőségét biztosítja.

(Kiemelt kép: HungaroControl. Fotó: HungaroControl hivatalos Facebook-oldala)