Minden fillér jó helyre megy: ennyiszer fizették közpénzből Szőllősi György utazásait

Közérdekű adatigényléssel derítette ki a 444.hu, hogy Szöllősi György pontosan mikor és milyen utakon vett részt a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából, illetve az útjainak a költségeit milyen céllal és ki állta.

2023. október 2., 11:59

Szerző:

A 444 cikkéből kiderül: 2017-ben 2, 2018-ban 8, 2019-ben 10, 2020-ban 3, 2021-ben 6, 2022-ben 2, 2023-ban pedig idáig 4 külföldi útjának a költségeit fizette a magyar külügy.

Mint ismert: Szöllősi György 2016 óta a Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, 2017 óta a magyar futball és a Puskás-ügyek rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a külügyminiszter jóváhagyásával kapott diplomata-útlevelet. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Szöllősitől azt kérte, „koordinálja, segítse mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a gazdag magyar futballkultúrának állítanak emléket bárhol a világon”, ezért kapott rendkívüli és utazó nagyköveti rangot.

Idén szeptemberben kiderült, hogy Szöllősit nem engedték be Amerikába. Az elutasított vízumot a KKM kérte, hogy Szöllősi megnyithassa a Chicagói Magyar Kultúrtanács focitornáját. Szöllősi azt mondta, pont azért akart diplomatavízummal utazni, mert tudta, hogy az USA-ban mostanában szigorúbban bírálják el a kérelmeket, de a nagykövetség nem tekintette őt kormányhivatalnoknak.