Minden devizahiteles ügyet újra kéne tárgyalni, egy magyar bíró szinte bármire utasítható

– Némi reményt csillantott meg az európai bíróság döntése, amely szerint a bíróságoknak hivatalból kell vizsgálniuk, hogy a bankok megfelelően tájékoztatták-e az ügyfeleket az árfolyam- és kamatkockázatokról. Az uniós döntés nyomán változott a hazai bírói gyakorlat?

– Egyelőre semmit, a luxemburgi székhelyű bíróság döntése után csaknem fél évvel a hazai bíróságok ítélkezési gyakorlata változatlan. A bírák továbbra sem vizsgálják, hogy a bankok közérthetően tájékoztatták-e ügyfeleiket a kamat- és árfolyamkockázatokról. Időnként még azt sem engedik, hogy mi, ügyvédek feltárjuk a hiányos tájékoztatás bizonyítékait. Így aztán a pénzintézetek továbbra is simán nyerik a pereket az adósokkal szemben. Jogászaik nyeregben érzik magukat, kis túlzással még a tárgyalásra sem jönnek be, legfeljebb a táskájukat küldik be két-három irattal. A bírák így is nekik adnak igazat.

– Talán csak azért nincs még változás, mert a Kúria állásfoglalása szerint nincs is ellentmondás az Európai Unió Bíróságának újabb döntése és a korábbi hazai bírói gyakorlat között. Viszont az ön által alapított Adóskamara azt próbálja elhitetni, hogy még az elveszett perek is megnyerhetők. Nem veszélyes ez?

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

– Sokkal nagyobb veszélynek tartom, hogy a Kúria bírái nemcsak az európai jogelveket hagyják figyelmen kívül, hanem saját korábbi jogegységi döntéseiket is. Ezek ugyanis kimondják, hogy az árfolyam- és kamatkockázatokról megfelelően tájékoztatni kellett volna az ügyfeleket, de ez nem történt meg. Ha ugyanis megtörtént volna, akkor biztosan nem lenne 1 millió 700 ezer devizakárosult és 900 ezer család ellen indított végrehajtás. Az emberek nem hülyék, csak félrevezették őket.

– Viszont az képtelenség, hogy a kölcsönkérő nem vállalja a felelősséget. Nem gondolja?

– Ez igaz, de a bankok azt ígérték, hogy a devizahitelek kamatelőnye mindig magasabb lesz, mint az árfolyamkockázat hátránya. Vagyis a pénzügyi reklámok azt sulykolták, hogy az euró- vagy frankhitelek mindig előnyösebbek lesznek, mint a forintban felvett hitelek. Ez az ígéret pedig nyilvánvaló hazugságnak bizonyult. Ne felejtse el, hogy az összes térségbeli ország, tehát Románia, Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Szerbia, Csehország igazságszolgáltatása az adósok szempontjait is mérlegelte, és zömében meg is nyerték a jogvitáikat a bankokkal szemben. Csak nálunk veszítenek folyamatosan a devizahitelesek, mert sajnos Magyarországon a pereket mesterségesen, önkényes jogértelmezéssel elbuktatják.

– Gondolom, azt azért nem állítja, hogy az európai bíróság döntése után minden devizahitel törvénytelen lenne. Mi lehetne a megoldás?

– Azt állítom, hogy minden ügyet újra kéne tárgyalni. Ha ugyanis átnézzük a magyar devizahitel-szerződéseket, akkor azok még a magyar törvényeknek sem felelnek meg. A bankok a magyar törvények szerint is szerződést szegtek, mert olcsó, megfizethető hitelt ígértek, amit nem biztosítottak, hisz végül is igazolható, hogy az adósság a többszörösére nőtt. Ez viszont az érvényes magyar jog szerint is szerződésszegő magatartás.

– A Kúria közleményben tudatta, hogy a megszületett banki szerződéseket felülvizsgálják majd. Ezzel elégedett lenne?

– A luxemburgi döntés már eddig is nagy lehetőséget adott volna a magyar bírói karnak annak bizonyítására, hogy nem része a politikai hatalomnak. De nem ez történt, tehát az igazságszolgáltatás – ahogy hatvan éve Magyarországon – továbbra sem önálló hatalmi ág, hanem a politikai gépezet része, annak akaratát, utasításait hajtja végre. A bírói szervezeti rendszer úgy van felépítve, hogy az ma Magyarországon a hatalom döntéseit legitimálja. Pedig a demokrácia normái szerint ebben az esetben politikai ellensúlyként kéne működnie. A kiemelt ügyekben rendre a hatalom számára születik kedvező döntés – ilyen a devizahiteleseké is.

– Az tagadhatatlan, hogy a politika igyekszik kikezdeni a bíróságok függetlenségét, ugyanakkor még ma is tartja magát az álláspont, amely szerint a magyar bíróságok ellenállnak, és őrzik a függetlenségüket. Miért gondolja, hogy bármely kormány képes befolyásolni a bírák egyes döntéseit?

– A politikának jól jön ez a látszat – igyekszik is a néppel elhitetni, hogy a bírói kar szervezetileg abszolút független a kormánytól. Mindez azonban csak látszat, ugyanis az úgynevezett „egyéni bírói függetlenséget és felelősséget” a kommunisták az ötvenes években megszüntették. Vagyis a bíró azóta – sem erkölcsileg, sem anyagilag – nem vonható felelősségre. Még esetleges jogsértő ítéleteiért sem perelhető, viszont a közvetlen főnökei bércsökkentéssel, jutalommegvonással, előléptetések elhalasztásával azért büntethetik. És ez be is következik, ha nem a főnök szája íze szerint dönt.

– Ön korábban címzetes táblabíró volt. Személyesen is érzékelt ebből valamit?

– Persze, a Szegedi Törvényszék vezetősége 2011-ben írásban adott „instrukciót” a jogerős határozatom megváltoztatására. Mások is jártak így az országban, csak nekem erről papírom is van.

– Megváltoztatta a döntését?

– Dehogy, viszont a jogsértés miatt eljárást kezdeményeztem a főnökeim ellen, és az lett a vége, hogy kimosdatták őket. Ezen sem lepődtem meg, édesanyám harminc évig, a Kádár-rendszerben volt bíró, ő is elképesztő történeteket mesélt. Ezek mindegyike visszavezethető arra, hogy a bíró – épp a megszűnt „függetlensége és felelőssége” miatt – szinte bármire utasítható.

– Vagyis azt állítja, hogy a bírákat, illetve az ítéleteket nem közvetlenül, hanem a szervezeti rendszeren belülről befolyásolja a politika?

– A bírák politikai befolyásolása az úgynevezett „jogfejlesztő jogegységi döntéseken vagy kollégiumi állásfoglalásokon” keresztül történik. Ezek célja, hogy bizonyos ügyeket a különböző szintű magyar bíróságok azonos módon ítéljenek meg. Véleményem szerint a politika ezeken a szakmai állásfoglalásokon keresztül igyekszik „becsempészni” az akaratát a bírói döntésekbe. A politika megfogalmazza a célt, jelen esetben, hogy „a devizahiteles perekben a károsultak nem nyerhetnek”. A kormány és a bankok között megszületett paktumot közvetlenül azért sem lehetett törvénybe iktatni, mert akkor a nép kitekerte volna a Fidesz nyakát. Vagyis a jogszabályba nem foglalható politikai érdeket „jogegységi döntésekkel” tették szalonképessé. Egy bíró a törvénysértő döntéséért nem vonható felelősségre, viszont ha nem teljesíti a feljebbvaló utasítását, akkor oda a karrierje.

– Az interjú elején viszont az állította, hogy a devizahitelek károsultjai az európai bíróság ítélete nélkül, a hazai jogrend alapján is nyerhettek volna itthon pereket.

– Így van. Ezt fenntartom, az Európai Unió Bírósága kizárólag a jog oldaláról vizsgálta meg a devizahitelezés problémáját, és az európai jogértelmezésen keresztül adott rá megoldást. Viszont Magyarországon a devizahitelezés nem jogi, hanem politikai probléma, a megoldása is csak a politika döntésére változhat. Mivel a bíróságok meg akarnak felelni a kormányzati elvárásnak, ezért a devizaügyekben beadott összes keresetet elutasítják. Ha a bírói kar nem asszisztálna mindehhez, akkor a károsultak a hiteltörlesztések megtagadásával rákényszeríthették volna a kormányt, hogy az állam és a bankok közötti paktumot rúgja fel. Ez csak azért nem következett be, mert a propaganda azt harsogta, hogy abban az esetben bedőlnek a bankok és vele az ország gazdasága, ezért maradhatott szilárd a hatalom is.

– Térjünk vissza ahhoz az állításhoz, hogy nincs eltérés a Kúria álláspontja, tehát a magyar törvények és a luxemburgi bíróság döntése között, vagyis a jogelvek azonosak. Akkor miért nem nyerhetők a devizahiteles perek?

– Azért, mert a hazai bíróságok nem engedik bizonyítani, de nem is vizsgálják azokat a tényeket, amelyekkel meg lehetne nyerni ezeket a pereket. Az érthetőség kedvéért mondok egy konkrét példát. Az úgynevezett EU 51/17-es szabály, illetve 186/16-os döntés is megállapítja, hogy az árfolyamkockázat tisztességének vizsgálatakor figyelembe kell venni a reklámokat, az ügyintézőktől kapott információkat, a banki vezetők nyilatkozatait. Minden olyan megállapítást, amelynek alapján az adós tájékozódhat. Nem beszélve arról, hogy külön súlyuk van a hitelbírálatoknak, hiszen a legtöbb esetben a bankok megvizsgálták az adósok jövedelmét, és az alapján hitelképesnek nyilvánították az ügyfeleket.

– Szóval ön szerint, a banknak kellett volna megakadályoznia, hogy az ügyfél felvehessen olyan nagyságú devizahitelt, amelynek aztán a törlesztőrészlete meghaladhatja az adós teljes jövedelmét?

– Igen, feltétlenül. Csakhogy a bíróságok nem engedik bekérni a hitel elbírálásakor megfogalmazott banki megállapításokat, nem vizsgálják a pénzintézetek által megjelentetett reklámokat, de még a bankvezérek devizahiteleket dicsérő nyilatkozatait sem. Holott ezeket a részleteket a tisztes árfolyamkockázat mérlegelésekor még a Kúria saját jogegységi döntése szerint is figyelembe kellene venni. Így aztán hiába vannak szinkronban az európai és a hazai jogelvek, ha azokat a napi ítélkezésben a bíróságok nem juttatják érvényre.

Fotó: Hernád Géza

– Az európai bíróságon meghallgatták a magyar állam képviselőjének véleményét a devizahitelekről, de tíz évre titkosították. Ön ügyvédként ismeri a kormány véleményét?

– Nem, pedig érdekelne. Feltételezem, azért titkosították, mert a közvélemény előtt nem merték felvállalni.

– Az uniós döntés azt jelenti, hogy a bíróságoknak minden konkrét esetben azt kell vizsgálniuk, megfelelő volt-e a bank tájékoztatása az árfolyamkockázatról, illetve tisztázni kell, hogy valóban csak az adós vállalt-e rizikót, vagy a bank is?

– Igen, ebből következik, hogy lényegében minden devizapert újra kellene tárgyalni, mert a bankok tájékoztatási kötelességét egyetlen bíróság nem vizsgálta.

– Vagyis a hazai devizahiteles szerződésekben a fogyasztók védelme benne van, csak nem érvényesül?

– Pontosan. De ez már nem csak a bankokat érinti. Ennek révén egy jól meghatározható kör – ne is kérdezze, nem fogom megnevezni – arra játszik, hogy az ingatlanvagyon húsz százalékát jelentő több százezer lakást elrekvirálja. Ugyanaz történik, mint az ötvenes években a kulákvagyonokkal. Ingyenesen, jogi aktusok mögé bújva a követeléskezelő cégek lenyúlnak három-négyszázezer ingatlant, amelynek értéke négy-ötezermilliárd forint.

– Nyilvánosságra került egy levél, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnöke, Czukorné Farsang Judit írt. Arra figyelmezteti az alsóbb fokú bíróságokat, hogy a költséges perindítások elkerülése érdekében mihamarabb le kellene lohasztani a devizahitelesek reményeit, amit az Európai Unió Bíróságának döntése után táplálnak. Az Adóskamara elnökeként ön ezt a levelet nem olvasta?

– Aki hozzánk csatlakozik, tőlem minden esetben megtudja, hogy Magyarországon ma a devizaper lutri. Vagy sikerül, vagy nem. Két-hárommilliót kell kockáztatni, hogy húszmilliót visszanyerhess.

– Szó volt már róla, hogy ön korábban címzetes bíró volt, de kétszer is kirúgták. Eltávolítását még a Fidesz által működtetett Alkotmánybíróság is jogsértőnek tartotta, és visszahelyezte a bírói pulpitusra. Ez önt is meglepte?

– Igen, ámbár ezt jogszabály írja elő. Első ízben fegyelmivel rúgtak ki a szegedi bíróságtól, mert 2012-ben leírtam, hogy milyen visszaélések vannak a bíróságokon. Az Alkotmánybíróság indoklása szerint „ötvenes évekbeli módszerekkel” távolítottak el a bírói karból, ezért még abban az évben visszahelyeztek korábbi szolgálati helyemre. 2016-ban viszont főnökeim már egészségügyi alkalmatlanság miatt távolítottak el.

– Pedig szellemileg most is friss, fizikailag is jó erőben van. Mi történt?

– A bíróságon szó szerint kitörték a nyakamat. A tárgyalóteremben egy rozoga, 15 éves széken ültem, amelynek a támlája váratlanul levált, bezuhantam a radiátor mellé, emiatt majdnem tolószékbe is kényszerültem. A sérülés miatt már kiszuperáltak. Végül tudomásul vettem, mert nem akartam teljesen tönkremenni. Két barátom már a temetőben, mások elmegyógyintézetben kötöttek ki, mert harcoltak a bírói függetlenségért.

– Furcsa, hogy ön nyugalmazott bíróként úgy látja, Magyarországon az adósságspirálba keveredett emberek százezrei kormányzati nyomásra nem nyerhetnek a bíróságon – ehhez képest elment ügyvédnek, hogy kudarcra ítélt devizahiteleseket képviseljen a bírák előtt.

– Azért, mert hiszek abban, hogy ügyvédként – emellett az Adóskamara alapítójaként – másokkal együtt szabadabban végig tudom vinni a devizahitelesek harcát. A hozzáértésemet, a kompetenciámat senki nem tudja megkérdőjelezni, a bírói függetlenségről írt tanulmányaimat vagy a devizahitelekről megjelent kritikáimat eddig senki nem cáfolta meg. Az Európai Unió Bíróságának döntése azért még mindig reményt ad arra, hogy ha a károsultak társadalmi érdekvédelmét kialakítjuk, akkor képesek lehetünk a bíróságokat rákényszeríteni, hogy kizárólag az érvényes jogelvek, törvények alapján ítélkezzenek.