Mindegy, mi történik Magyarországon, a Fidesz által fizetett elemzőcég szerint balliberális médiatúlsúly van

2018. december 4., 13:46

Szerző:

Sajátos érveléssel közelítette meg a Fidesz által legutóbb 31,2 millió forintos, korábban pedig a kormányzat részéről 348 millió forintos megrendeléssel megkínált Médianéző Központ azt a tényt, hogy nemrég a Liszkay Gábor és Orbán Viktor volt ügyvédje, a fideszes Bajkai István által vezetett Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány égisze alatt egyesült a jobboldal teljes médiája, a Magyar Időktől kezdve az Origón át a Hír TV-ig.

A Nézőpont Intézet blogján kedden közzétett elemzés azt állapította meg, hogy annak ellenére, hogy Magyarországon egyetlen médiatulajdonos kezében sincs egyszerre 246 televízió, rádió, újság és hírportál, valójában az alapítványtól függetlenül működő, megmaradt médiumok uralják a hazai nyilvánosságot.

„Minden ezzel ellentétes vélekedés, tévhír és manipulációs kísérlet dacára kijelenthető és bizonyítható, hogy a médiapiacon – a közszolgálati médiumokat nem számolva – továbbra is balliberális, Magyarország kormányával szemben szinte kizárólagosan kritikus médiatermékek túlsúlya érvényesül" – fogalmaztak. (A közszolgálatinak csúfolt médiát valóban kivéve, azok ugyanis fideszes kézivezérléssel működnek.)

A Médianéző adatokkal alátámasztott érvelése szerint ugyanis a kormánykritikus kiadványoknak összességében nagyobb a közönsége, vagyis sokkal nagyobb piaci igény van rájuk, mint az állami hirdetésekkel kitömött, ám alig olvasott, nézett, hallgatott kormánypárti médiumoknak.

Bár az elemzés nagyvonalúan mellőzi az idén 80, jövőre 92 milliárd forint közpénzen fenntartott közszolgálati média elérési adatait, amely lényegében kizárólag kormánypárti propagandát folytat, a számok valóban a független média népszerűségét támasztják alá.

Mint írták, a kormánypárti médiumok összesen 2 232 062 embert, míg a kormánykritikus orgánumok 4 440 630 embert érnek el, ami 67 százalékos kormánykritikus dominanciát jelent 33 százaléknyi kormánybarát eléréssel szemben. Közölték, a KESMA esetében minden közéleti médiafelületet vizsgáltak, s ehhez hozzásorolták a vállaltan kormánybarát Demokrata, pestisrácok.hu és Magyar Hírlap újságokat, továbbá a TV2 és a Super TV2 legnézettebb hírműsorait.

A kormánykritikus médiumok között az RTL Klub és az RTL II, valamint az ATV híradóit, a Klubrádiót, számos hetilapot – a többi között a 168 óra, HVG, Magyar Narancs hetilapokat – a Népszavát, valamint nagyon sok magas olvasottságú online híroldalt – a többi között a hvg.hu, az index.hu, a 444.hu, a 168ora.hu, az atv.hu, a 24.hu, a napi.hu oldalakat – vették figyelembe.

10:58

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.