Milliárdos kártérítést söpörhet be a Heineken
Sándor Zsuzsa a Klubrádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy a vörös csillag nem csak önkényuralmi jelkép. Sokkal régebben használják, teljesen más összefüggésben, így például a Heineken 1889 óta teszi üvegeire, amikor a kommunizmus még meg sem született.
A volt bíró elképesztőnek nevezte, hogy ebben a védjegyvitában, amely egy székelyföldi cég és a Romániában működő Heineken között van, a Büntető Törvénykönyv módosításához nyúl a magyar kormány. Egyébként a Csíki sört előállító cég egyik tulajdonosa ugyanúgy holland, mint a Heinekené – tette hozzá.
Ebben a Btk.- módosításban teljes abszurdum az is, hogy a kormány egyedi határozatában felmentést adhat a törvényi tilalom alól vagyis megint lesznek kivételek, ez kettős mérce - mondta.
Az előzmények ismeretében teljesen világos, hogy ismét egy személyre (ez esetben egy jogi személyre) szabott nonszenszszel van dolgunk – írta blogján a volt bíró, aki emlékeztetett: vörös csillag ügyben Magyarország eddig már két pert is elveszített Strasbourgban.
Az Országgyűlés ma kezd vitát arról a kormánypárti javaslatról, amely betilthatóvá tenné az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát.