Mi lett a tavalyi konzultáció adataival? – Navracsicsot kérdezi az LMP
Az LMP szerint a kormánynak Ideje lenne elszámolnia azzal, hogy mi történt a tavalyi Szociális Konzultáció kérdőíveivel, amelyben például – az azóta sem bevezetett – egyéni számla alapján járó nyugdíj elveiről lehetett állást foglalni. Az párt ennek kiderítésére kérdéssel fordult a közigazgatási miniszterhez.
A tavalyi Szociális Konzultáció keretében az állam a válaszokhoz kapcsoltan megszerzett, a válaszadó azonosítására alkalmas személyes adatokat alkotmánysértően szerezte meg. Ezen természetesen nem változtat, hogy az alaptörvény megszüntette az ezt megállapító adatvédelmi biztos intézményét – emlékeztetett közleményében Szabó Tímea országgyűlési képviselő.
A politikus szerint az akkori és a mostani válaszadóknak is joguk van tudni, hogy mi történik az adataikkal, válaszaikról milyen összesítések készültek, és természetesen minden adófizető joggal várja el, hogy nyilvános legyen: mi a haszna – a miniszterelnöki bejelentések szóvirágain túl – a tavalyi konzultációnak. Valóban megérte 2012-ben a hatékonyabb konzultációs formák helyett postai küldeményben levelezni a választókkal?
Az LMP ennek kiderítésére kérdéssel fordult Navracsics Tibor közigazgatási miniszterhez, hogy végre kiderüljön, mi lett a szociális konzultáció során felvett személyes adatokkal,azoknak az újabb konzultációban milyen szerepe lesz, illetve miért maradt el a tavalyi konzultáció után a személyes adatok törlése. A Lehet Más a Politika arra is kíváncsi, hogy az eddig közzé nem tett eredményekben mi áll, valamint az akció céljaira felhasznált költségvetési forrásokkal mi történt.
A párt szerint az erre adott válaszok ismerete nélkül felelősen nem dönthető el, hogy részt vegyen-e valaki az újabb konzultációban.