Mi lesz, Fidesz?

A közönséget, de legalábbis azt a kétmilliós választói tömeget, amely Orbánékra szavazott, a kidolgozott program hiánya a legkevésbé sem tartotta vissza. 2010 előtt sem vette komolyan senki az „egymillió új munkahelyet”. Híre-hamva sem volt a közelgő alkotmányozásnak, a mesés keleti nyitásnak, Paksnak, a trafikosztásnak, rokkantnyugdíj-megvonásnak. Most is beérik hát a hívek annyival, hogy „széles jövő, nagy korszak kapujában állunk”, és ez már fél év alatt nyilvánvalóvá válik. Hiszen a gazdaságpolitikai sikerek korántsem átmenetiek, hamarosan „a régió éllovasává válunk”.

Csillag István, az első Orbán-kabinetet felváltó Medgyessy-kormány gazdasági minisztere szerint egyáltalán nem biztos, hogy olyan fényes az a jövő.

– A jelenlegi működési rendet akkor tudják fenntartani, ha többé-kevésbé függetlenítik magukat a jelenségtől, amit az amerikai jegybank szigorító politikája jelent majd. A pénzbőségnek lőttek, a fő kérdés az, milyen feltételekkel jutnak hozzá a hitelekhez. Erre az évre bespájzoltak. Minden lényeges adósság lejár, ezekhez még rendelkezésre áll az összes forrás. Azt, hogy mi lesz a következő öt évben, senki sem látja előre. Az egész világ és Európa nagyban függ attól, eszkalálódnak-e Putyin őrült, zavaros ukrajnai tervei.

Kádertornáztatás

Persze jó volna tudni, mi most éppen kinek a szövetségesei vagyunk.

– Itt a gond – tárja szét tanácstalanul karját beszélgetőtársunk.

Konkrétabbak a személyi átrendezési tervek. Orbán gyakorta hangsúlyozza, „a kormánypolitika folyamatosságát mindez nem bontja meg”. Mégis az az ember érzése, hogy a fontosabb csereakciók– a hatalomtechnikai szempontokon, a káderek tornáztatásán túl – olyan területeket érintenek, amelyek kudarcosak voltak. Csakhogy önleleplező lett volna a választás előtt bolygatni ezeket. Néhány távozni készülő miniszter május hatodikáig, a kormány várható megalakulásáig kitart.

De Hoffmann Rózsa ügyével nem késlekedtek. Öt perc után lapátra tették kereszténydemokrata „szövetségesei”. Elöljárója, Harrach Péter sietett a távozást bejelenteni akkor, amikor az államtitkár még „felmentő ítéletben” reménykedett. Hoffmann állítása szerint ő februárban jelezte távozási szándékát Orbánnak, de „nem akarta nyilvánosságra hozni”, míg a legfelsőbb jóváhagyást meg nem kapja. Most megkapta. A KLIK tragikus csődje, botrányos szereplése persze előrevetítette az elkerülhetetlent. Az államtitkárral bukhat teremtménye, Marekné Pintér Aranka, a szervezet vezetője is. Hiába hívta össze a szárnyait bontogató új tanfelügyelőket országos értekezletre. Helyét a hírek szerint egy nála is Fidesz-közelibb káder, köztársasági elnökünk testvérhúga, Pölöskei Gáborné töltheti be.

De ki lesz Hoffmann utóda? Leggyakrabban Hoppál Péter képviselőt tekintik az államtitkári poszt várományosának, aki zenetanárként és szóvivőként is bizonyított már, s fixa ideája, hogy kifinomult érzéke van az oktatáspolitikához is. Radó Péter oktatáskutató szerint Hoffmann leváltása már nem sokat segít: – Odatesznek valaki mást, aki négy év múlva ugyanolyan népszerűtlen lesz. A területet pacifikálták, a rendszer összeállt. Az oktatáspolitikát Magyarországon rég nem az államtitkárok csinálják, hanem valaki más. A vonat megszabott pályán halad tovább, ez egy elveszett nemzedék lesz.

Mit folytatnak?

Úgy fest, az Orbán-kormányok a Pintér-Balog-Semjén szentháromság talapzatán nyugszanak. (Két másik szereplő, Kövér és Simicska kívül esik ezen a szférán.) Pintér Sándor, a Népszabadság információi szerint eredetileg felajánlotta távozását, de állítólag marasztalták. Nélkülözhetetlen. Jogkörei a legkevésbé sem szűkülhetnek, ezzel szemben bővülhetnek. Orbán bizalmasa, Balog Zoltán Emmi-miniszter most is sikerrel védelmezte meg elképesztő méretű tárcáját. Nem szervezik ki alóla sem a kultúrát, sem az oktatást, sem az egészségügyet. Egyelőre vesztett egy Hoffmannt, s veszíthet olyan értékes munkatársat is, mint a halovány (a közvélemény előtt tulajdonképpen ismeretlen) Szócska Miklós. Miközben sikerrel tartja meg a KDNP ászát, Soltész Miklós szociális államtitkárt. Mi több, a Nemzetpolitikai Államtitkárság felügyeletével még gyarapíthatja is hatalmi kollekcióját.

Navracsics Tibor előtt nyitva az aranykapu: Brüsszel felé, csak el innen. A hírek szerint Orbánhoz fűződő viszonya egy ideje feszült volt. Gyakran bírálta a menetrendszerű alkotmánymódosításokat és néha „félrenyilatkozott”, amit a vezető nehezen tolerál. Az egyik opció szerint külügyminiszter lenne a visszavonuló Martonyi János helyett. De értelmetlen közjáték októberig bársonyszékben múlatni az időt, ha a Fidesz (és a magyar jobboldal) első uniós biztosa is lehetne.

A Fidesz frakció tagjai váltig állítják, hogy a Bem téri tárcát a viszonylag fiatal farkas, Szijjártó Péter külpolitikai és külgazdasági államtitkár kapja meg. Ebben napokig kételkedtünk, ugratásnak vettük, de nem volt az. Pedig Szijjártó csillaga halványult a „keleti nyitás” kezdetén. A bakui baltabotrány következményei az ő fejére hulltak vissza. (A főnökéé helyett.) A külügybe általa olyan káder kerülne, aki nem a hagyományos értelemben vett külügyminiszteri szerepet tölti be. Az új modell szerint a nemzet „egyes számú diplomatája” a miniszterelnök. Jószerivel Martonyi is csupán döntés-előkészítő, asszisztensi szerepet játszott.

A többi formalitás. Hogy Hende Csabát váltja-e Simicskó (ez tízévente felmerül), távozik-e Fazekas Sándor és mikor – nem rendíti meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Lényegesebb, hogy a Pasa parki négyzetméter-keringőt követően kissé megrendült Rogán Antal helyzete. Pedig sokáig emlegették Németh Lászlóné utódjaként, aki szívesen uralná az infrastrukturális kifizetések bázisát. Függőben lévő kérdés az is, ne cseréljenek-e posztot a miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Lázár János, ha nem vált a frakcióvezetésre, akkor új típusú, a „politikai kormányzás szempontjából központi szerepet betöltő” miniszterelnökséget vezetne szívesen. Ha marad kormányzati funkcióban, akkor „hatalomtechnikus helyett tartalomszolgáltató” akar lenni, így mondja.

De hogy mit is szolgáltatna? Orbáni Facebook-oldalról, szétszórt Lázár János-interjúszövegekből próbálják az érdeklődők összeszedni, mit takar a Folytatjuk fedőnevű kormányprogram. Mit is akarnak folytatni? A közjogi átalakítást? A bezárkózó, protekcionista gazdaságpolitikát? A szabadságharcot? Rá nem jönnének. A rezsicsökkentést, azt biztosan. A következő években a tervek szerint a kivonuló szolgáltató cégeket magyar (főleg állami) tulajdonú „beugrók” helyettesítik, amelyek nonprofit alapon működnének. Merthogy a rezsicsökkentés eredményeit meg kell védeni. Hogy ki ellen, az egyelőre tisztázatlan. Jól jönne, ha valaki ellenezné (legalább ejnyebejnyézné) végre, de ez nem akar összejönni. És folytatják persze a közmunkaprogramot, 180 ezer új résztvevő bevonásával, amire egyre több pénzt kell már az idén átcsoportosítani.

Mint a drog

Marad a válságidőkre tervezett különadók rendszere is. Úgy hat az a költségvetésre, mint a drog: elég egyszer belekóstolni, és képtelenség leszokni róla. A legdrámaibb fantazmagória a 9 (!) százalékos szja terve,mely elég fantasztikusan hangzik. Annyira, hogy ma már nem is nagyon emlegetik. Szerintünk kampánytermék volt.