Merkely Béla elmondta, mit lehet tudni az omikronról és az ötödik hullámról

Kiderült, hogy áll most a vírushelyzet hazánkban. 

2022. január 15., 13:24

Szerző:

Merkely Béla professzor, – ugyan nem mindig a feltett kérdésekre válaszolva – a kormány Facebook-oldalán pénteken elmondta, hogy áll most a jelenlegi vírushelyzet hazánkban.

A professzor szerint a következőképpen áll a vírushelyzet:

  • Az ötödik hullám az omikron megjelenésével indult el, a delta hullám lecsengett, nagyjából a betegekne a 20-30%-a lehet delta variánssal fertőződött.
  • Már csak a három oltás számít teljes oltásnak, annál, aki ezeket felvette, az omikron enyhe felső légúti megbetegedést okozhat.
  • A három oltás ma a teljes oltás, ami esetében az omikron variáns által okozott megbetegedés egy enyhe, felső légúti megbetegedés képében jelentkezik.
  • Természetesen a jelentős fertőződőképessége miatt szinte biztos, hogy valamennyi oltatlan meg fog fertőződni
  • Jelentős tüneteknél lehet delta variánsra gyanakodni, de a nem oltottak esetében az omikron is tud súlyos tüneteket okozni

– ismertette Merkely Béla professzor a videóban.

(Kiemelt kép: Budapest, 2018. május 28. Merkely Béla a Sándor-palota Tükörtermében 2018. május 28-án. Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)