Ez a közös Merkely Bélában és Gulyás Gergelyben

Köze van a vakcinatáblázathoz.

2021. november 17., 12:34

Szerző:

Az oltási kedv növeléséről adott interjút az RTL Klub Reggeli című műsorában Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora – vette észre a 24.hu. Ebben elmondta, hogy ő két Szputnyik oltására megkapta a harmadik dózist is, és a Janssent választotta. Mint a lap írja, erről azonban korábban azt mondta Merkely, hogy nem javasolt. „Az mRNS vakcina után jöhet vektorvakcina (például az egy dóziusú Janssen), míg az Astra Zenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük” – mondta akkor.

„Én két Szputnyikot kaptam és egy Janssent” – mondta a rektor az RTL Klub műsorában, írják. „Ha kell a negyedik majd hat hónap múlva, azt is fel fogom venni.” A kormány harmadik vakcinákkal foglalkozó táblázatában is mRNS-vakcinák, illetve a Sinopharm szerepel a Szputnyik V után, de korábban szakértők is azt mondták: vektorvakcinára ugyanilyennel oltani nem ajánlott. Lisziewicz Julianna immunológus szerint a vektoralapú vakcinák, tehát a Szputnyik, az AstraZeneca és a Janssen nem adhatók újra. Már nem azért, mert veszélyes vektorra vektort oltani, hanem azért, mert felesleges.

Hetekkel korábban, az október 21-i Kormányinfón Gyulyás Gergely miniszter is azt állította, hogy két Szputnyik-oltásra egy Janssent vakcinát kapott harmadik dózisként. És ezzel kapcsolatban hozzátette, több orvost is megkérdezett előtte. Gulyás Gergely egyébként október végén vonult karanténba, mert elkapta a koronavírust. Mint akkor közölték, az oltottság az elérhető legnagyobb védelmet biztosítja, így a Miniszterelnökséget vezető miniszternél nem is jöttek elő komolyabb tünetek a fertőzés miatt.

A 24.hu azt írja, eddig nem igazán tudni arról, hogy Merkely Béla nyilatkozata óta érkezett volna kutatási eredmény a Szputnyik és a Janssen keverésére, így az sem ismert, mire alapozza a rektor azt, hogy a két vakcina jól működik együtt. Janssent adatni az Európai Unióban eddig el nem fogadott vakcinára azért lehet hasznos, mert ezzel így már szabadon lehet utazni külföldre is, míg az mRNS-vakcinákból továbbra is kettő kell ehhez. A lap hozzáteszi, nagyon sok oltóponton bármire oltanak bármit, így elméletileg, aki nagyon akar, vektorvakcinára is szerezhet vektorvakcinát – csak nem biztos, hogy védettség szempontjából annyira jól jár vele.

(Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.