Mérgező az ivóvíz Európa nagy részén a legfrissebb adatok szerint

Nem érkeztek jó hírek: mérgező vegyi anyag jelenlétére derült fény, veszélyben van az ivóvíz a kontinensen.

2024. július 12., 12:41

Szerző:

11 európai ország ivóvizét és palackozott vizeit vizsgálta egy új kutatás, az eredmény pedig lehangoló: szinte mindenhol mérgező vegyi anyagokat találtak a mintákban – számolt be róla a HVG.

A vizsgálatot a civil szervezeteket tömörítő európai European Pesticide Action Network (PAN Europe) nevű szervezet végezte el, és a szakemberek megerősítették, hogy van miért aggódnunk, mert szinte mindenhol jelen vannak a vízben a mérgező PFA-anyagok. A név a per- és polifluoralkil anyagokat jelöli, amelyeket mesterségesen állítottak elő, és mérgező vegyi anyagok.

Jelen vannak a fogyasztási cikkekben, a csomagolóanyagokban, az elektronikai eszközökben, a ruházati termékekben, de az ipar számos egyéb területén is használják ezeket. Ellenállóak a hőmérsékleti változásokkal szemben, amit gyakran kihasználnak, ugyanakkor veszélyesek is, mivel tartósan megmaradnak a környezetben is, ezért elnyerték az „örök vegyi anyagok” elnevezést.

Nem meglepő, hogy ezek az anyagok környezetkárosító hatással rendelkeznek, hiszen azt már korábban is megállapították, hogy jelen vannak a szépségápolási termékekben, és a levegőben, illetve a vízben sem bomlanak le, így az emberi szervezetben is képesek felhalmozódni.

Az ivóvíz is szennyezett

A kutatásból kiderült, hogy a PFA-k nagy mennyiségben felfedezhetőek Európa folyóiban és tavaiban, de más természetes vizeket, például a talajvizet is szennyezik. Mindez azért jelent hatalmas problémát, mert károsíthatják az emberi egészséget: megemelik bizonyos ráktípusok kockázatát, elsősorban a vesével és a prosztatával kapcsolatban, az elhízásban is szerepet játszanak, és a reproduktív szervek működését is negatívan befolyásolják. A várandós nőkre is nagy veszélyt jelentenek, ugyanis a magzati fejlődésre is károsan hatnak.

A karlsruhei Víztechnológiai Központ vizsgálata során 36 csapvízből vett mintát elemzett ki, ezek közül 34-ben mutatták ki trifluorecetsav (TFA) jelenlétét, amely a mérgező vegyi anyagok egyik típusa. A vizsgált 19 palackozott vízből 12-ben volt jelen ez az anyag, ám ezek PET-palackban kerülnek forgalomba, így a mikroműanyagok további kockázatot jelentenek az emberi egészségre.

Bár az Európai Unió 2026-tól csak jóval kisebb mennyiségben maximalizálná az ivóvízben kimutatható PFA-mennyiséget, ám a szabályozás nem tartalmaz szankciókat. A civil szervezetek pedig jelenleg is azért küzdenek, hogy a TFA is kerüljön fel a veszélyes anyagok listájára, ugyanis ebben látják a legnagyobb egészségügyi kockázatot a jövőre nézve.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)