Menczer Tamás: Az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették

Ma van a magyarországi németek elűzetésének 76. évfordulója.

2022. január 23., 14:25

Szerző:

Az elhurcolt németektől a házaik mellett a hazájukat is elvették, ami jóvátehetetlen és elfogadhatatlan – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Pest megyei Budaörsön.

Menczer Tamás, aki a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje is egyben, a magyarországi németek 1946-ban Budaörsön megkezdett elűzetésének 76. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy a németek kitelepítése elfelejthetetlen, megmásítani már sajnos nem lehet, ugyanakkor napjainkban még van mód a cselekvésre.

A cselekvés a jelenkorban a kormányzati felfogás szerint azt jelenti, segíteni kell minden nemzetiségnek abban, hogy a nyelvét, a kultúráját, a szokásait, a tradícióit megtarthassa – mutatott rá az államtitkár a budaörsi plébániatemplomban tartott megemlékezésen.
Menczer Tamás közlése szerint a kormány 2010-óta 28 milliárd forinttal támogatta a magyarországi németek közösségeit.

(Kiemelt kép: Meczer Tamás. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Szerbiába utazott, ahol Aleksandar Vucsics szerb államfővel közösen megnyitja a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt.