Megvan Habony Árpád hongkongi cége
Megtalálta Habony Árpád hongkongi cégét a Direkt36. Az oknyomozó portál egy hongkongi újságíróval együttműködve végezte kutatását.
A kormány titokzatos háttérembere fényűző életet él, de mégsem lehet tudni, hogy a szintén titokzatos kölcsönein kívül miből él. Cégei nyereséget nem termelnek, a kormány soha nem ismeri el, hogy szerződéses viszonyban állna bármelyik állami szervvel. Pontosan azt sem lehet tudni, hogy kinek adott tanácsokat Orbán Viktoron kívül.

Budapesten és Londonban is van cége, de a Direkt36 most rábukkant egy hongkongi cégére is, az Asia Frontier Limitedre, amelynek Habony az igazgatója és egyedüli bejegyzett tulajdonosa. Érdekes, hogy a kormányzati tanácsadó ezen cége kapcsolatban áll azzal az üzleti körrel, amely milliárdokért értékesített letelepedési kötvényeket vagyonos külföldieknek. Habony bejegyzett cége ugyanazt az irodát és titkárcéget használja, mint a Kínában letelepedési kötvényeket áruló cégek. (Ez nem jelenti azt, hogy ezek a cégek együtt is működnek, a C&B Wise-hoz hasonló titkárcégek jellemzően sok más társaságnak nyújtanak székhelyszolgáltatást – jegyzi meg a Direkt36. Meg is kérdezték Habonyt, hogy miért épp azt a titkárcéget választotta Hongkong több ezer titkára és irodája közül, ahol a kötvényes társaságok is feltűntek, de ő egyetlen kérdésre sem válaszolt.)
A miniszterelnöki tanácsadó és kormányközeli médiatulajdonos 2015. április 15-én szállt be az Asia Frontier Limitedbe, amelyet egy másik, cégek alapításával és értékesítésével foglalkozó vállalat hozott létre a helyi cégnyilvántartás szerint. Habony az alapítás után másfél hónappal lett igazgató, és hozzá került a cég egyetlen, egy hongkongi dollár (34 forint) névértékű törzsrészvénye is.
Habony sehol nem reklámozza cégét, nincs weboldala, az éves beszámolókból nem derülnek ki pénzügyi adatok, semmilyen nyoma nincs a cég tevékenységének. Azt viszont tudni lehet, hogy az Asia Frontiers kapcsolatban áll azzal a kínai üzleti körrel, amely a tavaly megszüntetett letelepedési kötvényprogram egyik nyertese volt. Az Asia Frontiers cég titkári feladatait ugyanaz a C&B Wise Consultants Company Limited látja el, mint a kínai kötvényárusító üzleti kör több cégének is. Kettő közülük Habony cégével együtt a titkárcég irodájába van bejegyezve.
Ahogy mi is megírtuk, Fidesz-közeli cégek 155 milliárd forintot, a Habonyhoz és Rogán Antalhoz kötődő Kosik Márton ügyvédi iroda pedig tízmilliárdot kaszált a kötvényeken. A cégeket egy kivételével offshore-paradicsomban jegyezték be. A legnagyobb forgalmat a Kajmán-szigetekre bejegyzett Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) bonyolította. Ennek egyik tulajdonosa az a hongkongi bankár, aki egyúttal annak a cégnek is az igazgatója, amely Habony és barátnője majdnem egymillió forintos helikopteres városnéző túráját is szervezte.
A portál érdeklődött Habony Árpádnál is a cégéről, de választ semmilyen kérdésükre nem kaptak.