Megtörni a Fidesz legyőzhetetlenségének mítoszát – Kiss Ambrus a reális ellenzéki forgatókönyvről

Ha az ellenzéki pártok nem ugranak újra egymásnak, és az európai parlamenti választás nem veri szét őket, akkor az elmúlt hetek eseményei megágyaztak annak, hogy önkormányzati szinten összellenzéki koalíciókat lehessen létrehozni – állítja Kiss Ambrus, a Policy Agenda elemzője. Az őszi önkormányzati választásokon kiderülhet az is, hogy az ellenzék mostani szétaprózódottságát miként lehet szervezetileg felszámolni. A 2022-es parlamenti választások reális forgatókönyve az ellenzéki pártok számára az, hogy addigra fokozatosan meg kell törniük a Fidesz leválthatatlanságának, megverhetetlenségének mítoszát.

2019. január 18., 07:33

Szerző:

– Mi terelte most egy táborba az ellenzéki politikusokat: a szükségszerűség felismerése vagy az indulat?

– Már 2018 áprilisától látszott, hogy az utca ezt akarja tőlük. Az LMP-t pont az összefogásra való képtelensége miatt büntették a szavazók a közvélemény-kutatások szerint, és tették bűnbakká a fideszes kétharmadért. Hamar szertefoszlott az az illúzió, hogy valaki kinő az ellenzéki masszából, és magával ragadja a többieket. A tehetetlenségért érzett düh, valamint az állandósuló vádak miatt például, hogy őfelsége ellenzéke szerepét játsszák, vagy a Fidesz egyenként megvette őket, eljött az a pillanat, amikor úgy érezték, végre lehet lépni, közös pártpolitikai platformot kialakítani. Persze jó az ügy, az úgynevezett rabszolgatörvény közérthető a dolgozók, de az egész társadalom számára is. Méréseink szerint a munkavállalói kör 83 százaléka elutasítja a jogszabályt.

– Jelzi az ellenzék intellektuális potenciálját, hogy az ügy találta meg őket, és nem ők az igazán baloldali mondanivalót.

Fotó: Merész Márton

– Ez igaz, de nem kizárt, hogy a mostani ellenzéki pártok egy része, ha kormányra kerülne, a jelenlegi kabinethez hasonlóan gondolkodna. Az ügy ugyanis arról szól, hogy munkaerőhiány van, ezért növelni kell a munkaórák számát. Persze az is igaz, hogy a jogszabállyal szemben való fellépés igazán baloldali aktus. Szkeptikus vagyok, nem tudom, hogy a többségükben neoliberális gazdaságpolitikai nézeteket valló ellenzéki pártok később is szembemennének-e ezzel a jogszabállyal, vagy csak most, a pillanat varázsa miatt teszik ezt.

– Fenntartható egyáltalán ez az ellenzéki szövetség?

– Ha nem ugranak újra egymásnak, és az európai parlamenti választás nem veri szét őket, akkor az elmúlt hetek eseményei megágyaztak annak, hogy önkormányzati szinten összellenzéki koalíciókat lehessen létrehozni. A főpolgármester személyén, a kerületeken és a megyei jogú városokon kívül nincsen igazán kényes kérdés.

– A fővárosi előválasztás nem annak ágyaz meg, hogy ismét jól egymásnak ugorjanak? Puzsér Róbert, az LMP által támogatott jelölt már most azzal ekézi baloldali riválisait, hogy hazugságlicitbe kezdtek, de Horváth Csaba is feni a kardját Karácsony Gergellyel szemben.

– Az ellenzék egy része ősz elején döntött: előválasztást rendeznek, hogy mozgásra kényszerítsék a rendszert. Volt ebben logika.

– De azóta a tüntetések, a tévészékháznál történtek felülírtak mindent. Az ellenzék kilépett a demokrácia hagyományos keretei közül, miközben az előválasztással demokráciásdit játszik.

– Az MSZP és a Párbeszéd mondjon le az előválasztásról? De akkor mi van helyette? A pillanat varázsa, amit a „rabszolgatörvény” okozott, nem írta felül azt a dilemmát, hogy az ellenzéki oldalon valahogyan egyetlen főpolgármester-jelöltet kell állítani. A mostani folyamat arról szól csupán, hogy az MSZP és a Párbeszéd szimpatizánsai eldöntik, ki a közös aspiránsuk: Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba.

– Aztán májusban beszáll a ringbe az a Puzsér Róbert, aki mögé várhatóan a Jobbik is beállhat.

– Így van. De ha előválasztási keretek között letudják a vetélkedést, akkor nem lesz baj. Ellenkező esetben a választók büntetni fogják őket.

– Török Gábor politológus a 24.hu-nak azt mondta, a kormánnyal szemben két stratégia létezik: vagy a Fidesz szavazóihoz beszél az ellenzék, hogy a kormányoldal meggyengüljön, vagy az ellenzéki szavazókat tereli össze. Szerinte a mai médiahelyzetben, a Fidesz erőforrásfölényét és profi kommunikációját látva, illúzió azt hinni, hogy a kormánypárti szavazókat tömegesen át tudják csábítani.

– Szerintem egy radikális baloldali szöveggel operáló ellenzéki szervezet erős baloldali gazdaságpolitikára, liberális társadalmi, kulturális felfogásra építve képes lenne megerősödni a politikai térben.

– A Botka László-féle Fizessenek a gazdagok! szlogenre gondol?

– Látszik az adatokból, hogy borzasztó társadalmi és béregyenlőtlenség van Magyarországon. Ha csak a munkajövedelmeseket nézzük: a legfelső tíz százalékba tartozók annyi pénzt visznek haza, mint a társadalom alsó kétharmada. Ezt sokan úgy élik meg, hogy én gályázok, túlórázok, de nem jutok egyről a kettőre. És közben létezik egy réteg, amelynek tagjai egy évben többször utaznak külföldre, két-három évente cserélik a terepjárójukat. A Fizessenek a gazdagok! szlogen radikális baloldali szöveg volt, a probléma csupán az volt vele, hogy nem folytatódott újabb üzenetekkel, és végül elveszett a történet a személyzeti politikában. Pedig sok év után végre kipróbálhattuk volna, hogyan lehet balról támogatottságot szerezni. Kevés az, hogy valakivel szemben fogalmazzuk meg magunkat, szükség van pozitív vízióra. Sokan félreértették a 2018-as kétharmad keletkezésének okait. Nem arról volt szó, hogy a Fidesz zsenialitása felülmúlhatatlan. A választásokon lényegében arról volt szó, hogy a magyar vásárló bement a boltba, minőségi hústerméket keresett, de nem látott mást, mint a régi, unalmas, általa nem szeretett terméket, és egy letakart valamit, amiről azt sem tudta, micsoda. Ez utóbbi volt az ellenzék. Így inkább megvette a szokásos, néha már unottnak tekintett húst. Méréseink alapján hétszázezer ember alkotja a Fidesz-szavazók magját, ők elégedettek mindennel, ami ma Magyarországon zajlik. A többi, ha nem is könnyen, de elcsábítható. Ám ha nem látnak alternatívát, akkor nem lépnek.

– Az ellenzéki oldalon hiányzik az említett vízión kívül az arc, a vezető is.

– Mindig abban bízott a baloldal, hogy az unió vagy Angela Merkel ideutazik, és megmondja, mit kell csinálni, illetve jövő kedd délig feltűnik a semmiből egy vezető, aki irányt mutat, és szerda délután kettőig leváltja Orbán Viktort. A politikai vezető kiválasztódása nem szokott egy csapásra megtörténni, különösen ennyire szétaprózódott pártok esetében.

– Török Gábor szerint jelentős változások következtek be, hiszen az események magukban hordozzák annak lehetőséget, hogy a pártrendszer átalakul, vége lehet a 2010 után kiépített centrális erőtérnek. Egyébként, teszem hozzá, erre vágyik a baloldal régóta.

– De az ellenzék nem baloldali: vannak köztük liberálisok, konzervatívok, régi vagy új baloldaliságot képviselők.

– A nyelvbotlásom oka, hogy kezd látszólag kétosztatúvá válni a politikai tér.

– Valóban, nincs jó szavunk arra, hogy kik is alkotják a jelenlegi ellenzéket: léteznek az Orbán-pártiak és a „többiek”. Nem látom magam előtt, hogy az ellenzék összeolvadna egyetlen párttá. Az önkormányzati választások során kiderül, hogy ezt a szétaprózódottságot miként lehet szervezetileg felszámolni. A civilség mögé bújtatva, pártonkívüli jelölteket támogatva ez még lehetséges lenne. De a nagy kérdés, hogy mi lesz 2022-ben. A reális ellenzéki forgatókönyv, hogy a kormányellenes erők addigra megtörik a Fidesz leválthatatlanságának, megverhetetlenségének mítoszát. Ennek a harcnak a részét jelentik a parlamenti akciók, illetve a tévészékháznál történtek. Az uniós, illetve az önkormányzati választás is segíthet abban, hogy a megverhetőség stigmája rajta maradjon a Fideszen.

Fotó: Merész Márton

– A közös uniós lista is segíthet?

– A választási matematika alapján ha szavazati veszteségek várhatók, vagyis egyes pártok várhatóan nem érik el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, van értelme a közös uniós listának. Az elveszett voksok ugyanis a kormánypárti listát erősítik. De nagy hiba lenne erre feltenni mindent, és azt mondani, hogy csak akkor folytatunk tovább minden együttműködést, ha a közös lista megvalósul.

– Emellett elindult egy másik kormányellenes folyamat, igaz, eléggé nyögvenyelősen. Általános sztrájkra készülnek a szakszervezetek.

– Az ellenzéki pártok mozgása és a sztrájk két külön történet.

– Pedig az ellenzéki pártok abban bíznak, ha leáll az ország, az az ő malmukra hajtja a vizet. Üzeneteikben kiemelt helyen szerepel a sztrájk követelése.

– Az lehet. Én is tudnék követelni az ellenzéki pártoktól olyat, amit nem tudnának azonnal megcsinálni. Ne legyenek illúzióink: a dolgozói társadalom pártpreferencia szempontjából ugyanolyan rétegzettséget mutat, mint az egész társadalom, ott is többségben vannak a Fidesz-hívők. Ugyanakkor a melósok, foglalkoztatottak nem akarnak nyolc óránál többet dolgozni, hanem magasabb béreket szeretnének. A szakszervezeteknek most ügyesen kell lavírozniuk, nem lehetnek az ellenzék szócsövei.

– Pedig a követeléseik és az ellenzéki pontok között van átfedés.

– Csak a „rabszolgatörvény” eltörlése. A szakszervezetek nem lehetnek kormányellenesek, nem követelhetik a kabinet bukását, csak a politikáját kritizálhatják. Sztrájk munkahelyeken a munkáltató ellen szerveződhet. Kirohanhat a konföderáció vezetője a Duna jegére, és elkiálthatja magát, hogy álljon le az ország; de mi van akkor, ha a dolgozók nem akarnak sztrájkolni? Még nem látni, hogy a munkavállalók hány helyen lesznek hajlandók letenni a munkát. Nem az a tízezer tüntető fog sztrájkolni, aki most vonul a pesti utcákon.

– Van felmérésük arról, hányan csatlakozhatnának a munkabeszüntetéshez?

– Most nincs. De a korábbi mérések szerint a megkérdezettek 30-40 százaléka szokta azt válaszolni, hogy ha bizonyos okok miatt sztrájk lenne, csatlakozna. Szkeptikus vagyok az adat helyességét illetően: ilyet csak konkrét esetben lehet mérni. Továbbá sztrájkot igazából ott lehet szervezni, ahol működnek erős szakszervezetek. Ez pedig a száz embernél több munkavállalót foglalkoztató cégek egy részére igaz. A versenyszférában a száz fő feletti dolgozót foglalkoztató munkahelyeken 1,1 millió ember dolgozik. Rajtuk múlik, hogy lesz-e sztrájk Magyarországon. A közszférában nehezebb sztrájkot tartani.

– A munkabeszüntetés lassú szervezésének az az oka, hogy a jogellenes sztrájkot elkerülendő először a törvény szerint egyeztetést kell kezdeményezni a kormánnyal? Vagy annak tudható be, hogy a szakszervezeti vezetők fel akarják mérni, hányan csatlakoznának a munkabeszüntetéshez, és amíg nincs adatuk, nem lépnek, hogy elkerüljék a kínos leégést?

– Mindkettő. A szakszervezeti vezetők nem kockáztathatják, hogy szervezett tagjaik tömegesen elpártoljanak tőlük csak azért, mert hebehurgyán beleugrottak egy előkészítetlen sztrájktörténetbe. Előbb-utóbb lehet, hogy ki kell mondaniuk, mikor lesz sztrájk, de ez nem lehet a távoli jövőben, mert lanyhulni fog a decemberi lelkesedés. A január 19-i demonstráció is arra való, hogy fenntartsák a hangulatot. Nem egyetlen hatalmas tüntetést akarnak, ahol a pártok felléphetnek a színpadra, inkább vidéki megmozdulásokat terveznek.

– Februárban elkezdődik a parlamenti szezon. Folytathatók-e a hagyományos műfajok, van-e értelme az interpellációnak, illetve annak, hogy órákig szirénázzanak a hangosbeszélővel?

– Nem tudom, mi erre a helyes válasz. Nem hiszem, hogy sokáig lehet csinálni a transzparensek felmutatását, a szirénázást. Egy idő után kompromittálódhatnak, megunhatják az emberek ezt a fajta akciózást, bohóckodásnak minősíthetik. De az is igaz, hogy az ellenzék átlépett egy vonalat, ami után nem lehet visszaülni a padsorokba, és folytatni a hagyományos parlamenti munkát.

Az ukrán-magyar határszakaszon 6499-en léptek be hétfőn Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8844-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.