Megtiltott autósblokád: a szervezők nem hagyják annyiban
„Nem adjuk fel, mindenképpen nagyszabású tiltakozó akciót tartunk” – mondta el az országos útblokádot szervező Büki Zoltán a 168 Óra Online-nak, miután a bíróság több tervezett helyszín esetében helyben hagyta a rendőrség tiltó határozatát.
A „Blokád az útdíjak ellen és a demokratikus Magyarországért” elnevezésű Facebook-csoport alapítója közölte: újra bejelentik a rendőrségen a rendezvényeket, valamint az Alkotmánybírósághoz fordulnak a szerintük abszurd döntés miatt. Ha a bírói út is bezárul, autókonvojokkal, lépésben haladva járják majd a főutakat.
Büki Zoltán az útdíj eltörlése mellett azt is követeli, hogy a kormány számoljon el a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdos államosított vagyonával, valamint hozza nyilvánosságra az 1990 óta kötött összes olyan szerződést, amely közpénzeket érint. Ezért országos blokád szervezésébe kezdett, amely az eredeti elképzelés szerint március 1-jétől két hétig tartott volna. A rendőrség három bejelentésre is tiltó határozattal válaszolt: nem zárhatják le a Megyeri hidat, sem az autópályák fővárosi bevezető szakaszait, de Balassagyarmaton sem tarthatják meg rendezvényüket. Büki szerint több, mint furcsa, hogy a rendőrség minden határozata szinte szó szerint ugyanazt tartalmazza. Szerinte érdemben nem is vizsgálták a bejelentéseket, központi utasítás születhetett a tiltásról. Úgy látja, a rendőrség a tiltást a gyülekezési törvényben nem szereplő okokkal indokolja: azzal érvelnek, hogy a blokád a helyváltoztatáshoz való jog mellett sérti a munkához való jogot, a vállalkozás szabadságát.
Büki és a szervezők ezután bírósághoz fordultak. Még nincs döntés a balassagyarmati helyszínre vonatkozó rendőrségi tiltó határozat ügyében, de a bíróság végzése alapján sem a Megyeri hídon, sem az autópályák fővárosi bevezető szakaszain nem tüntethetnek. „Már a magyar bíróság sem független” – kommentálta a döntést. A szervezők nem adják fel: újra bejelentik a rendőrségen a rendezvényeket, ezúttal egy hétre, 24 órás helyett 8 órás útlezárással. A nehéz gépjárműveket és a tömegközlekedési járműveket átengednék.
"Ha nincs más megoldás, lassítani fogjuk a forgalmat, 5 kilométer/órával megyünk mindenhol a KRESZ betartásával –
mondta.