Megszűnik az urológiai osztály a szolnoki kórházban

Nem lesz urológiai fekvőbetegosztály november 6-ától, hétfőtől a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, de a változás nem jelenti az urológiai ellátás teljes megszűnését az intézményben – közölte a kórház orvosigazgatója pénteken az MTI-vel.

 

2023. november 3., 17:02

Szerző:

Kudrjavcev Anatolij tájékoztatása szerint az urológiai fekvőbetegosztály azért szűnik meg hétfőtől, mert az osztályon dolgozó orvosok közül többen távoznak családi okok, illetve nyugdíjazás miatt.

Kiemelte: a szakrendeléseket továbbra is minden munkanapon biztosítják a szakrendelőben és a régi kórházi ambulancián. Emellett egynapos sebészeti műtétekre is lehetőség lesz, csakúgy, mint eddig. A korszerű technikai feltételek mellett eddig is el lehetett végezni a beavatkozások egy részét ilyen keretek között – tette hozzá.

A közleményben azt írta: az urológiai fekvőbetegeket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kijelölt kórházakban, a Hetényi Géza kórház esetében várhatóan a budapesti és debreceni klinikán látják majd el.

A kórház vezetősége az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett a távozó orvosok pótlására, és a továbbiakban is keresik a lehetőséget, hogy újra biztosíthassák a fekvőbeteg-ellátást az urológiai panaszokkal érkező betegeknek – tudatta az orvosigazgató.

(Kiemelt kép illusztráció. Fotó: hetenyikorhaz.hu)

Az természetes, ha az energiaszintünk fenntartása érdekében időnként jelez a testünk, hogy ideje pótolnunk az elégetett energiát. Ám ha a farkasétvágy sokszor eluralkodik rajtunk, az több állapot és betegség tünete is lehet.