Megszületett a döntés, lebontják a Magyar Rádió székházát

A legújabb tervrajzok alapján szinte biztos, hogy a legendás épület teljes lebontása a végcél.

2023. november 24., 20:22

Szerző:

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a budapesti Palotanegyed egykor a Magyar Rádiónak otthont adó tömbjébe költözik, de a kampusz megnyitásához át kell építeni. Politikusok és magánszemélyek is küzdöttek a legendás épület megmentéséért, de úgy tűnik, hiába. Az állam kiemelt projektté nyilvánította a tervet és 250 milliárd forintot tett félre a beruházásra, amelynek első lépése a bontás lenne. Ehhez a tulajdonos október végén beadta a terveket a fővárosi kormányhivatalhoz, onnan viszont november 3-án visszadobták azt, írja az ügyet alaposan körbejáró 24.hu.

November 22-én, szerdán a Pest Vármegyei Kormányhivatal által szervezett bejáráson azonban a lap munkatársai is ott voltak és mint írták, „az egy idő után leginkább harctérnek beillő fórummá vált esemény során” nemleges válasz született arra kérdésre, hogy a munkák az engedély hiánya ellenére megkezdődtek-e. Ennek akadálya azonban rövidesen elhárult, hiszen a nap végére kiderült, hogy a délelőtti látogatást követő órákban a kérés zöld utat kapott – írja a lap.

A homlokzati részt eredetileg megtartották volna, de a cikk – egyebek mellett a tervrajzokra hivatkozva – azt írja, hogy egy következő engedélykérésnél a tulajdonos már a bontását fogja kérni, átmeneti megtartására pedig csak azért van szükség, hogy az új szerkezetek beépítéséig biztosan állva maradjon a főhomlokzat.

 (Kép: a Magyar Rádió épülete 1934-ben. Forrás: Fortepan)

 

Már 4 éve, hogy a kormány fenntartja a rendkívüli jogrendet, amivel felhatalmazást kapott arra, hogy olyan rendeleteket alkosson, amivel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.