Megszólalt Áder János a Fertő-tó ügyében, de nem zöld szempontból

A Fertő tavi beruházásról beszélgetett Áder János köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában Kárpáti Bélával, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával.

2022. április 25., 11:30

Szerző:

Áder János a beszélgetés elején annak tisztázását kérte vendégétől, hogy a projekt megvalósítása valóban a környezeti, természetvédelmi érdekek súlyos sérelmével jár-e. A vezérigazgató hangsúlyozta: a beruházás helyszíne mindig turisztikai célokat szolgált. Mesterségesen feltöltött és kialakított területről van szó, itt építették ki az 1960-as évektől a fertőrákosi strandot, amelynek idővel leromlott az állapota, tönkrement a közműrendszere – mondta. Hozzátette, a területen jelentős mennyiségű illegális hulladékot is találtak, amelyet el kellett távolítani. 

A vezérigazgató a beruházást bemutatva ismertette: új strand lesz a régi helyén, épül egy ifjúsági vitorláskikötő, illetve a horgászokat kiszolgáló közösségi sportkikötő a terület déli oldalán, az északi oldalon pedig egy magasabb színvonalú vitorláskikötő.

A mintegy 60 hektáros beruházás része egy több mint 12 hektáros ökocentrum, amihez kapcsolódik egy ökológiai bemutató, illetve természetvédelmi oktató- és képzőépület.


Kiemelte, hogy az ökocentrum és a hozzá kapcsolódó létesítmények hiánypótlók, nincs ilyen az osztrák oldalon, a csak turisztikai célokat kiszolgáló üdülőhelyeken.

Kárpáti Béla jelezte: a projekt keretében kiépítenek kempinget, sportközpontot közösségi sportpályákkal, és a tervek között szerepelnek apartmanok, valamint egy csaknem 2500 négyzetméter alapterületű, 100 szobásnál kisebb szálloda.

A vezérigazgató úgy fogalmazott: a beruházásnak ez az eleme nagy figyelmet kap, ugyanakkor az állami területen létrejövő közösségi létesítményeket fenn kell tartani, az iszapot például rendszeresen kotorni kell, és ehhez bevételre van szükség.

A beszélgetés során Áder János jelezte, hogy a tervezett beruházás a magyar tórész 0,7 százalékát érinti. Kiemelte azt is, hogy a vizes élőhelyek védelmét szolgáló ramsari egyezménynek megfelel a projekt, ez kiderül az egyezmény végrehajtását felügyelő bizottság elemzéséből.
A köztársasági elnök kitért arra, hogy a tó mintegy háromnegyede van osztrák oldalon, ahol kilenc nagy üdülőövezet található, és most is folynak építkezések közvetlenül a vízparton.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az arányokat tekintve a magyar oldalon sokkal kiterjedtebb a védett terület. Hozzátette azt is, hogy a Fertő tó turisztikai kínálatában a magyar beruházás konkurenciát jelent majd az osztrák oldalon található létesítményeknek.

A Greenpeace hosszú hónapok óta tiltakozik a beruházás ellen. Nemrég videóval mutatták be a Fertő tavi, és más kiemelt beruházások természetvédelmi és jogi abszurditásait. A sokszoros hazai és nemzetközi védelem alatt álló Fertőn a kormány legnagyobb idegenforgalmi beruházásának keretében 45 milliárd forint közpénzből épít üdülőkomplexumot, összesen 60 hektáron. A helyi civilek és a Greenpeace elszántak: addig folytatják a tiltakozást, amíg a kormány le nem állítja a fejlesztésnek titulált természetrombolást.

„A Fertő tavi beruházásban koncentráltan jelenik meg az, ahogy a természettel bánunk. Védett területen fejlesztésnek nevezett pusztítás zajlik: nádast irtanak, iszapot kotornak, betonoznak, tereprendeznek, hogy mederbe nyúló luxusszálloda, óriási vitorláskiötő, és műfüves focipálya épülhessen. Mindezt ráadásul 45 milliárd forint közpénzből”

– mondta el Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország természetvédelmi szakembere.

(Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak 2022. április 22-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

A Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. megszerezte a TMH International AG tulajdonrészét a Dunakeszi Járműjavító Kft.-t birtokló TMH Hungary Invest Zrt.-ben, ezzel teljes egészében magyar tulajdonba került a nemzetgazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű vállalat – közölte a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. hétfőn.