Mégsem derült ki, mikortól kell ismét fizetni a parkolásért

Eddig azt tudhattuk, egy-két hét múlva, de pontos dátum most sincs. 

2021. május 19., 17:19

Szerző:

 
A Világgazdaság információi szerint az ingyenes parkolás eltörlésére akkor kerül sor, amikor a beoltott emberek száma meghaladja az 5 millió főt. A lap emlékeztet, hogy magyarországi oltási program jelenleg 4 millió 715 ezer beoltottnál tart.

Kedden a kormányközeli Magyar Nemzet az írta, hogy „a javuló járványhelyzet miatt várhatóan egy-két héten belül megszűnik az ingyenes parkolás a közterületeken, és visszaáll a korábbi rend, vagyis ismét fizetni kell a várakozásért". 

A kormány 2020 áprilisában tette ingyenessé a közterületi parkolást, a járványra hivatkozva. 

(Kiemelt képünk illusztráció: Pesti Hírlap archív)

 

 

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.