Meglepő: ehhez is jogosítvány kell majd

Az elmúlt években rohamléptekkel terjedtek el a drónok, a rájuk vonatkozó megfelelő szabályozás pedig most készül.

2015. augusztus 9., 18:27

A drónoknak sokfajta felhasználási lehetőségük van: készíthetők velük légi felvételek, a hatóságok könnyebben találhatják meg az eltűnt embereket vagy felmérhetik az árvíz okozta károkat. Alkalmazzák őket a haditechnikában is, például az Egyesült Államok rendszeresen veti be ezt a fejlett technikát a közel-keleti akcióiban – írja a

hirado.hu.

A világon ma már szinte bárki tud drónt venni, ha nem is fillérekért, de nem megfizethetetlen áron. A szerkezetek használata közben a legtöbben nem figyelnek oda, hogy ne veszélyeztessék a polgári repülést – amelynek területén nagyon szigorú szabályokat kell betartani – vagy ne sértsenek alapvető emberi jogokat.

Mind az Európai Unióban, mind Magyarországon most zajlik a vita arról, hogy miként lehetne a drónhasználatot megfelelően szabályozni. Jelenleg a légi közlekedés szabályai irányadók a drónokra, a meglévő előírásokat azonban csak kevesen tartják be.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint ez a viszonyulás az oka annak, hogy számos esetben hajszál híján sikerült megúszni komolyabb légi baleseteket. És vannak egyéb kockázatai is annak, ha bárki szabadon reptetheti a légi kamerát.

„Csak idő kérdése, és rendkívül komoly nemzetbiztonsági kockázatot fog jelenteni, de emberi jogi kérdéseket is felvet. Mert mi van akkor, ha valakinek a lakása vagy irodája fölé drónt küldenek? Belehallgathat mindenbe, le tud hallgatni, fényképeket tud csinálni, ezeket közzé lehet tenni. Másrészt csak idő kérdése, hogy rendkívül komolyan veszélyeztesse a légi közlekedést” – állítja Nógrádi.

A 150 kilogrammos súlyhatár alatti eszközök esetében a tagállamok saját hatáskörben szabályozhatják, hogy ki és milyen feltételekkel használhat drónt. A 150 kilogramm önsúly fölötti járműveknek az EU már központilag szabályozta az engedélyezését, mozgását. Ezeknek a központi rendszerbeállítását az Európai Központi Légi Hatóság végzi.

Csakhogy a 150 kg-nál könnyebbekre nem végezték el ezt a szabályozást. Sok tagállam már nagyon szigorúan szabályozta a kisebb méretű, kereskedelmi forgalomban is elérhető légi kamerák használatát. Magyarországon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dolgozza ki a drónokra vonatkozó jogszabályokat, amely határt szab majd az önjelölt pilótáknak.

A járműnek és irányítójának belátható távolságban kell elhelyezkedniük egymástól, valószínűleg a vezetőnek megkülönböztető ruházatot kell viselnie, hogy mindenki lássa, ki irányítja a járművet. Aki pedig a megkülönböztető jelzést viseli, azé a felelősség is. Így rendelkezik majd a készülő jogszabály.

Becsey Zsolt államtitkár ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: igyekeznek egy mindenki számára betartható jogszabályt alkotni, hogy senkinek se legyen érdeke szabálytalanul reptetni szerkezetét.

Meghatározzák az irányító felelősségi körét is, tehát lesz olyan része, amire biztosítást kell kötnie. Emellett a tervek szerint jogosítványhoz is kötik majd a drónhasználatot. Rendelkezni kell majd vezetői engedéllyel is, és ittasan tilos lesz a légi kamerát felbocsátani.

A professzionális felhasználók örülnek a szabályozásnak, hiszen ezáltal sem a tapasztalatlan és képzetlen pilóták, sem a műszakilag kiszámíthatatlan, játékszernek gyártott drónok nem veszélyeztethetik többé mások biztonságát.