Megint saját magát égette a kormánymédia: a vörös félhold a muszlim „vöröskereszt" szimbóluma, nem iszlám jelkép

2018. február 8., 18:24

Szerző:

Mint ismeretes, a Habony Ápád által vezérelt Ripost és Faktor mai cikkében ismét leleplezte az iszlám hitre térített Vona Gábort, akinek pártja – a Riposzt beszámolója szerint – Vona nyomására egy muszlim jelképet, a vörös félholdat hordozza címerén és zászlaján.

Ez önmagában is roppant szórakoztató, pláne összetolva azzal azokkal két korábbi hirel, miszerint Vonát egy ismeretlen palesztin fiatalember vezette el az iszlámhoz, aki, mint kiderült, az állami média magas beosztású vezetője, valamint, hogy a Jobbik elnöke mecsetet építene az avasi lakótelepen. Úgy viszont még inkább, ha tudjuk: a vörös félhold soha az életben nem volt iszlám vallási szimbólum, ezzel szemben a Vöröskereszt arab nelvű országaiban működő segélyszervezetének jelképe, amit egészen pontosan úgy hívnak magyarul, hogy

Vörös Félhold

– hívta fel a figyelmet a 24.hu. 

Fotó: inetrcrossblog.icrc.org

A portál felidézi: a vörös félholdat elsőként a Nemzetközi Vöröskereszt önkéntesei viselték magukon az Oszmán Birodalom és Oroszország között történt fegyveres konfliktusban 1876 és 1878 között. A szimbólumot hivatalosan 1929-ben fogadták el, és idáig 33 muszlim állam vette át, köztük Törökország, Afganisztán, Pakisztán, Malajzia és Banglades is. Nagyjából ezzel egy időben alakult meg a Nemzetközi Vörös Félhold Mozgalom is, amely azóta is az anyaszervezet, azaz a Nemzetközi Vöröskereszt szárnyai alatt tevékenykedik közel 100 millió önkéntes segítségével. A szervezet  hivatalos neve is úgy hangzik, hogy International Red Cross and Red Crescent Movement, azaz Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom.

Hasonlóan a hivatalos jelképhez, a vörös kereszthez, amit a svájci zászlóról mintáztak, a vörös félholdat is az Oszmán Birodalom zászlójából alkották meg a színeket felcserélve. Utóbbin vörös alapon található fehér félhold látható.