Megint leköpték Gyurcsány Ferencet

A volt rendőri vezetők peréről távozóban újabb inzultus érte Gyurcsány Ferencet, a volt kormányfőt ismét leköpték, ezúttal a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében – számolt be az MTI tudósítója a helyszínről.

2013. szeptember 17., 12:38

Gyurcsány Ferenc a tárgyalás szünetében az őt ért inzultusokra reagálva újságíróknak azt mondta, nem kíván újnácik véleményével vitatkozni. Szerinte sokkal több inzultus is ért már nácik részéről demokratákat, ez ahhoz képest túlélhető.

A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke rendőrök gyűrűjében távozott a bíróság épületéből, miközben folyamatosan a „Gyurcsány, takarodj!” rigmus zengett, valamint sípok és kereplők szóltak. Gyurcsány Ferencet érkezésekor is leköpték az épület előtt demonstrálók.

A bírósági perrel párhuzamos eljárásban kívánná kivizsgálni a 2006 őszén történt eseményeket Morvai Krisztina. Az európai parlamenti képviselő a tárgyalás szünetében bohózatnak nevezte a tárgyalást, amelyen álláspontja szerint nem fog kiderülni, mi történt.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti frakciójának tagja szerint az ügyben terrorcselekmény miatt kellene vádat emelni.