Meghalt Várkonyi Balázs

Elhunyt Várkonyi Balázs újságíró, szerkesztő – tudatta a család kedden.

2023. június 28., 08:05

Szerző:

A tájékoztatás szerint Várkonyi Balázs 1949-ben született Vácott, szakmai pályafutását a Magyar Rádió pécsi szerkesztőségben kezdte. 1987-ben az ő vezetésével indult a Magyar Rádió Szegedi Körzeti stúdiója, később a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. 

A rendszerváltás után az MTV-be került, ahol előbb a Híradó szerkesztője volt, majd a Belpolitikai Szerkesztőség vezetője lett. Ő jegyezte a „Feketén-fehéren” című aktuálpolitikai műsort. 

Az 1994-es választások után eltávolították állásából. Ezekben az években jegyezte a „Szamizdat” című magánkiadásban megjelenő politikai lapot. Később a Magyar Fórumnál, a Magyar Hírlapnál, majd vidéki szerkesztőségekben dolgozott. Legutóbb a Szeged Ma portál külsős munkatársaként jegyzett tárcákat, esszéket. 

Munkáját többször ismerték el rádiós és televíziós díjjal.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)