Megbírságolták az ORFK-t

2018. szeptember 6., 18:22

Szerző:

Közbeszerzési Döntőbizottság 300 ezer forintra bírságolta az Országos Rendőr-főkapitányságot, és megsemmisítette az infrastruktúrára kiírt tendert lezáró döntését, illetve az ajánlatkérő által ezt követően hozott döntéseket is – írja a napi.hu.

Fotó: Wikipédia

Az ORFK többek között 407 PC-re, monitorokra, valamint 114 útlevél-ellenőrző eszközre írt ki tendert. A felhívásban ajánlatot tett az Etiam Kft., és az első körben nyert is. Közben vita alakult ki arról, hogy a monitor-fóliákra ki adott megfelelő ajánlatot. Az előzetes vitarendezés eredményeként az Etiam vesztett, ezért jogorvoslatot kezdeményezett.

A Döntőbizottság álláspontja szerint az ajánlatkérőnek meg kellett volna győződnie arról, hogy az ajánlat megfelel-e a műszaki leírás azon követelményének, hogy a fólia utólagos méretigazítás nélküli illeszkedik-e a monitorra. A monitor valós, illetve fizikai képmérete és a nyertes ajánlattevő ajánlatában megajánlott fólia méretei eltértek egymástól, ebből az ajánlatkérő számára három eltérő méretadat állt rendelkezésre. Ezek alapján pedig nem lehetett megalapozott döntést hozni.

A Döntőbizottság ezért megállapította a jogsértést, megsemmisítette a döntéseket, és bírságot szabott ki az ORFK-ra.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.