Még senki sem jutott lakáshoz a Rogán-féle lakáslottóval
„Nem látjuk, hogy mi történik a háttérben és miért késlekedik a folyamat. Tényszerűen azt tudjuk, hogy pillanatnyilag nem lehet a Nemzeti Otthonteremtési Közösségbe belépni” – mondta az RTL Klubnak Sándorfi Balázs, a Bankmonitor ügyvezetője.
A NOK-program után akár négyszer annyi állami támogatás járhat, mint a lakástakarék-pénztári befektetések után. Azonban csak a csatlakozók kisebbik része jutna rövid idő alatt lakáshoz. Azok, akik többet tudnak befizetni vagy akiket kisorsolnak maguk közül. A többiek évekig fizetnek és várnak.
A Fidesz tavaly azzal érvelt, hogy a NOK lendületbe hozná a lakásépítéseket, a parlament fideszes többsége egy nap alatt el is fogadta a Rogán Antal által benyújtott javaslatot. A köztársasági elnök azonban visszaküldte megfontolásra a jogszabályt, amelyet így csak egy héttel később, némileg módosítva fogadtak el véglegesen. A Miniszterelnöki Kabinetiroda (Rogán Antal minisztériuma) legutóbbi sajtótájékoztatóján azt közölte: a Családi Otthonteremtési Kedvezménnyel (csok) ugyan sokan élnek, ám a NOK-kal eddig még senki nem jutott lakáshoz. Az egyetlen cég ugyanis, amelyik a lakáslottó szervezésére pályázott, még nem kapott engedélyt a Magyar Nemzeti Banktól. A jegybank azt közölte, csak akkor adnak engedélyt, ha az előírt feltételek maradéktalanul teljesülnek. Azt nem árulták el, hogy melyik cég pályázott.
Az ellenzéki pártok már tavaly tiltakoztak a NOK bevezetése ellen, mondván, azzal csak a szervezők járnak jól, a kormány pedig már megint csupán egyetlen cégnek kedvez a feltételek kialakításával. Szél Bernadett, az LMP társelnöke az RTL Klub híradójának azt mondta: nagy a valószínűsége, hogy a NOK-programból is a kormány oligarchái jönnek ki jól.
Az RTL Klub híradója emlékeztetett rá: az csak egy tavalyi kormányrendeletből derült ki, hogy a lakáslottó szervezője havi több tízezer forintos díjat is beszedhet az ügyfelektől.