Még semmit nem tettek le az asztalra a 3,1 milliárdért

A kormány az év elején duplázta meg a Századvéggel kötött tanácsadási szerződés összegét, a hárommilliárdosra emelt keret azóta is kihasználatlan. Egyelőre csak az egyes minisztériumok tanácsadási igényeit mérték fel. A megrendelések azonban döntés előkészítő anyagnak számítanak, ezért tíz évig nem nyilvánosak.

2012. május 9., 21:05

A Századvég-csoportnak a szerződéses kötelezettsége alapján a hónap végéig több tanulmányt kell letennie a szaktárcák asztalára, a kormány azonban még csak azt méri fel, milyen területen van szükség a külsős tanácsadók segítségére - írja az

Index.

A kormányzati tanácsadásról szóló szerződést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kötötte meg a Századvég-csoporttal. Az NFM decemberben először egy 1,3 milliárd forint összegű szerződést kötött, februárban ezt kibővítették, az eredeti keretösszeg így több mint duplájára, 3,1 milliárd forintra nőtt.

A szerződés szerint a tanácsokat az összes kormányzati intézmény igénybe veheti. A kormány ugyanis a tanácsadási költségeket elvonta az egyes minisztériumoktól, és központosítva dönt az erre a célra szánt forrásokról. A közbeszerzést pedig azért az NFM bonyolította le, mert a minisztérium feladata az egész kormányzatot érintő közbeszerzések lebonyolítása. A Németh Lászlóné vezette minisztériumnak kell felmérnie azt is, hogy milyen szakértői anyagokra, tanulmányokra tartanak igényt a minisztériumok.

Az NFM az Indexnek arra a kérdésére, milyen megrendeléseket adtak le az egyes minisztériumok, azt írta: a tárcák megrendelései döntés előkészítő anyagnak számítanak, ezért tíz évig nem nyilvánosak. A tárca szerint a megrendelések csak most indultak, a Századvég ezért írásos anyagokat, tanulmányokat egyelőre nem készített a kormány számára. Így ezek után kifizetés sem történt a cégcsoport számára.

A cégcsoportnak azonban hamarosan teljesíteni kell. A szerződés ugyanis több olyan konkrét feladatot is megnevez, amelyeket a Századvégnek május 31-ig kell ellátnia. Például elemzéseket, mélyinterjúkat, közvélemény-kutatásokat kell készítenie többek között a Budapest fejlesztési stratégiához, a szerencsejáték stratégiához, a határon túli magyarokkal kapcsolatos kérdésekben. A portál kíváncsi volt arra, hogy állnak ezek a munkák, fizettek-e már ezért a Századvégnek,de kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég ügyvezetője az Indexnek azt mondta, a szerződés köti a céget is, így a munkákról ő sem árulhat el részleteket.