Még könnyebb lesz választásokat elcsalni

Eltörölnék a visszaélések feltárásának utolsó lehetőségét is a jelöltállítási eljárás módosításában. Az országgyűlés az önkormányzati választási rendszer átszabását is rögzítő törvénymódosításban lehetetlenné tenné, hogy az állampolgárok megtudják: mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik. A 2014-es országgyűlési választásokon sajtóértesülések szerint bekövetkezett csalások így a választási győzelem bevett eszközei lehetnek. Nem lesz ugyanis érdemi lehetősége az állampolgároknak, hogy megtudják, meghamisították-e aláírásukat, lemásolták-e személyes adataikat a pártok egymás ajánlóíveiről – írja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért.

2014. június 3., 10:15

Az elmúlt hetekben három, első fokon nyertes perben mondta ki a Fővárosi Törvényszék, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt állampolgároknak joga van megtudni, mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik. A választópolgároknak kérésükre meg kell kapniuk az ezzel kapcsolatos tájékoztatást az illetékes választási irodáktól minden választás során – tehát a közelgő önkormányzati választásokon éppúgy, mint az országgyűlési és EP-választásokon. A TASZ nyertes pereiből kiderült: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) álláspontjával ellentétben a választási irodáknak akkor is meg kell adni az ajánlóíveken kezelt személyes adatokkal kapcsolatos tájékoztatást, ha ez az adatok jelenlegi tárolási módja mellett jelentős munkával jár. Ezek a bírósági döntések adják ma Magyarországon az egyetlen érdemi garanciáját annak, hogy ne élhessen bárki vissza következmények nélkül a választópolgárok személyes adataival a jelöltállítás során. A különféle hatóságok megdöbbentő érdektelenséggel utasították el a visszaélések átfogó vizsgálatát, ezért a leleplezések egyetlen biztosítéka, hogy az állampolgárok maguk deríthetik fel, visszaéltek-e adataikkal.

A szervezet szerint ez a garancia vész el, ha elfogadják a választási eljárásról szóló törvény tervezett módosítását. Az önkormányzati választási rendszer átszabási javaslatai közé rejtett paragrafusok értelmében ezentúl ugyanis a választási irodáktól kizárólag a jelöltállítás jogerős lezárultáig kérhetnek tájékoztatást az állampolgárok az ajánlóíveken található személyes adataikkal kapcsolatban. A TASZ szerint ez azt jelenti, hogy az eddigi hónapok helyett ezután mindössze pár nap áll a választópolgár rendelkezésére, hogy az adataival történt visszaélést kiderítse. Hiába derül fény a jelöltállítás jogerős lezárultánál később a visszaélést valószínűsítő tényekre: a visszaélés megtörténtéről már nem győződhetünk meg. Ráadásul a törvényben rögzített szűk idősávban is csak a jelöltállításhoz felhasznált ajánlásokról kötelező tájékoztatni a választópolgárokat. Tehát ha aláírásunk nélkül is elérte egy párt a jelöltállításhoz szükséges küszöböt, soha – még a jelölt jogerős nyilvántartásba vétele előtt sem – tudhatjuk meg, hogy az adott párt visszaélt-e személyes adatainkkal a sikeres jelöltállítás esélyeinek növelése érdekében.

Az új korlátozások törvénybe betonoznák a NAIH azon álláspontját, amely a bíróságok előtt már megbukott, és igazolhatatlanul korlátozzák a választópolgárok információs önrendelkezési jogát. A jelöltállítás lezárásával a választási irodák nem törlik az ajánlók adatait, ezért a TASZ bíróságon érvényre juttatott álláspontja szerint – és a mostani módosítási javaslat indoklásával ellentétben – továbbra is azok adatkezelőjének minősülnek. A TASZ szerint megengedhetetlen, hogy e határidő leteltével a választási irodák szabad kezet kapjanak az adatkezelésben, és a személyes adatok alanyainak tudta és tájékoztatása nélkül kezelhessék állampolgárok százezreinek adatait.

„A módosítási javaslat a választások tisztaságát biztosító garanciák megerősítése helyett aláássa a választási csalások felderítésének egyik utolsó lehetséges útját. Azért korlátozná a polgárok jogát, mert azok éltek jogaikkal, és bíróság előtt is érvényesítették őket. A törvénymódosítás semmibe veszi a választópolgárok saját személyes adataikhoz fűződő jogait, és zöld utat ad a jövőben bármely választást elcsaló pártoknak és jelölteknek. A nyilvánosság trafikmutyit követő kétségbeesett korlátozásához hasonlóan most is azt látjuk: semmilyen jogkorlátozás nem jelent túl magas árat, ha ezzel lehetővé válik a valószínűsíthető csalások eltussolása” – zárul a közlemény.